Foci

Bajnokok Ligája: a PSG esélyt sem adott a Chelsea-nek

Kettős győzelemmel jutott negyeddöntőbe a francia együttes.

A BL nyolcaddöntő első mérkőzésén a Paris Saint-Germain hazai környezetben 2-1-re győzött a Chelsea ellen, így még minden nyílt volt a visszavágó előtt. A franciák nem mehettek biztosra az egygólos előny birtokában, míg az angoloknak reményt adott az odavágón szerzett gól.

Londonban a PSG kezdett aktívabban, amelynek gól lett a jutalma. A 16. percben, egy sakk-matt akció végén Rabiot passzolt közelről az üres kapuba. Az akció Di Maríától indult, az argentin Ibrahimovicot hozta játékba, a svéd a hosszún berobbanó fiatal középpályás elé tálalt (0-1).

Tizenegy perccel később gyakorlatilag a semmiből egyenlített a Chelsea, Pedro labdaszerzése után Willlian passzolt Diego Costához, a balhés csatár pedig megforgatta Thiago Silvát és a bal alsóba lőtt (1-1).

A fordulást követően a 60. percben megsérült a franciák kapuja előtt folyamatos veszélyt jelentő Costa, majd hét perccel később Ibrahimovic újra a vendégeket juttatta előnyhöz. A svéd klasszis két lépésről lőtt a kapuba, pedig három védő is ott állt körülötte (1-2).

A folytatásban a Chelsea már nem tudott újítani, a PSG-nek pedig őrizte előnyét. A francia együttes a tavalyi szezonhoz hasonlón ismét kiejtette a londoni Kékeket.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Chelsea – Paris Saint-Germain 1-2 (1-1)
Gólszerző: D. Costa (27.) ill. Rabiot (16.), Ibrahimovic (67.)
Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 4-2-es összesítéssel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik