Foci

Muhamed Besic 2021-ig aláírt

Muhamed Besic 2014 nyarán igazolt a Ferencvárostól a liverpooli kékekhez rekordösszegnek számító 4,8 millió euróért. Az Everton megszerette.

Az angol Premier League-ben szereplő Everton hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a 23 éves védekező középpályás, Muhamed Besic további két évvel, 2021-ig meghosszabbította szerződését.

Besic előző szerződése egy millió fontos éves keresetről szólt, míg az újat nem hozták eddig nyilvánosságra a felek, de egy-egy szerződés hosszabbítás alkalmával általában a fizetése is emelkedik. Besic a mértékadó transfermarkt.de szerint hat millió eurót ér jelenleg.

Az egykori ferencvárosi közönség kedvenc februárban a hónap játékosa lett klubjánál, hétfőn, az új szerződés aláírásával pedig újabb részsikert tudhatott magáénak.

Másfél éve érkeztem Liverpoolba és most klubom érdemesnek tartott arra, hogy meghosszabbítsuk a szerződésemet. Büszke vagyok erre, mert nem könnyű a Premier League szintjét megütni, tartósan az elvárásoknak megfelelően teljesíteni. Sokat segített, hogy a szurkolók, a menedzser, a stáb és a csapattársak is segítettek, elfogadtak. Boldog vagyok itt, ezért egy percig sem volt kérdéses, hogy aláírok. 

– adott hangot örömének az egykori ferencvárosi közönség kedvenc, bosnyák válogatott játékosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik