Foci

Legyőzte a Fradi a Vidit Doll századik tétmeccsén

A csereként beálló Radó András döntötte el a rangadót.

A Norvégia elleni pótselejtező miatt az OTP Bank Liga 15. fordulóját december első és második napjára halasztották. Kedden az Újpest felcsúti vendégjátékával indult a forduló, szerdán pedig a Ferencváros-Videoton rangadót rendezték.

Mindkét edző egy helyen változtatott a hétvégi bajnokihoz képest, a hazaiknál visszatért eltiltása után Michal Nalepa, ezzel Hajnal Tamás maradt ki a kezdődőből. Horváth Ferenc pedig Pölöskei Zsolt helyett Pátkai Máténak szavazott bizalmat az első perctől.

A találkozó elején a házigazda volt aktívabb, a hatodik percben Gera Zoltán életerős lövését védte Branislav Danilovic, majd Nagy Ádám bombázott fölé. Tíz perccel később jött a Vidi válasza, Loic Nego emelése után Kovács István lőtt, de Dibusz Dénes kiöklözte a próbálkozást.

A félidő hátralévő részére inkább a mezőnyjáték volt jellemző, egy-egy lövést lehetett feljegyezni mindkét oldalon. A vendéglátóknál Roland Lamah lőtt a kapus kezébe, míg fehérvári oldalon Gyurcsó Ádám kapáslövése ment fölé. A játékrész ráadásában egy szép kontrát vezetett a Videoton, Gyurcsó nem sokkal tévesztette el a bal felsőt.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A szünetben Thomas Doll támadóbb szellemű csapatot küldött a pályára, Pintér Ádám helyét ugyanis Radó András vette át. A cserének meg is lett az eredménye, ugyanis a 62. percben megszerezte a vezetést a Fradi. Gera fejelt éppen Radó elé, aki elvitte Nego mellett és Danilovic mellett a kapuba emelt (1-0).

A gól után megpróbált egyenlíteni a fehérvári együttes, de igazán nagy helyzetet nem sikerült kialakítania. A legközelebb Asmir Suljic állt a gólhoz, az Újpestről igazolt szélső a 75. percben ígéretes helyzetben lőtt fölé.

A 83. percben két ziccert is kihagyott a Fradi. Előbb a több mint 700 perce gólképtelen Böde Dániel lőtt a kapusba, majd Radó csavart fölé. A győzelemnek köszönhetően Doll csapata továbbra is veretlen hazai pályán, a német mester pedig három ponttal ünnepelte századik tétmeccsét a zöld-fehérek kispadján.

A játéknap többi mérkőzése is tartogatott érdekességeket. A kiesési rangadón a Vasas kiütötte a Békéscsabát, a Paks pedig hiába játszott egy félidőt emberelőnyben a Honvéd ellen, így sem tudott nyerni. A Debrecen a hajrában egyenlített a Haladás otthonában, míg a Diósgyőr és az MTK sem bírt egymással.

Eredmény – OTP Bank Liga, 15. forduló

Ferencváros – Videoton 1-0 (0-0)
Gólszerző: Radó (62.)
Vasas – Békéscsaba 4-0 (1-0)
Gólszerző: Könyves (41., 51.) Pavlov (65.), Kenesei (85. – büntetőből)
Budapest Honvéd – Paks 0-0
Kiállítva: Hidi (49.)
Diósgyőr – MTK 1-1 (0-1)
Gólszerző: Bacsa (69.) illetve Torghelle (39.)
Haladás – Debrecen 2-2 (0-0)
Gólszerző: Martínez (58.), Németh (78.) illetve Brkovic (55.), Szakály (86.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik