Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden megerősítette, hogy a pénteki párizsi merényletek ellenére – az eredeti terveknek megfelelően – Franciaország rendezheti a jövő évi Európa-bajnokságot.
Az Európa-bajnokság csoportjainak sorsolása az eddigi terveknek megfelelően december 12-én lesz a párizsi Kongresszusi Palotában, a tornára pedig változatlanul Franciaországban, június 10. és július 10. között kerül sor
– olvasható az UEFA közleményében.
A szervezőbizottság nevében kifejtették, hogy a terrorakció-sorozat miatt a biztonságot helyezik a rendezési tervek középpontjába. “Bár nincs okunk feltételezni, hogy támadás célpontjává válhat a torna, a szervezés jelenlegi fázisában figyelembe kell vennünk a lehetséges terrorfenyegetést” – írják.
Jacques Lambert, a szervezőbizottság elnöke szombaton kijelentette, hogy emelkedett az Európa-bajnokság kockázati szintje.
“A szervezőbizottság és az összes érdekelt fél továbbra is részt vesz a közös munkában, és rendszeresen értékeli a verseny kockázati szintjét, illetve a rendezési terveket. Már több mint három éve szoros az együttműködés az illetékes hatóságokkal, hogy a legmegfelelőbb mechanizmusokat dolgozzuk ki egy biztonságos torna megszervezése érdekében. Biztosak vagyunk abban, hogy megszületnek a szükséges intézkedések, és a helyzet minden érintett számára megnyugtató lesz” – zárul az UEFA közleménye.
A pénteki párizsi terrorakció-sorozat a Stade de France nemzeti stadion előtt elkövetett öngyilkos robbantással kezdődött, az arénában éppen a világbajnok németek, valamint a jövő évi Európa-bajnoki házigazda franciák egymás elleni barátságos mérkőzése zajlott.
Franciaország legendás labdarúgója, a 82 éves Just Fontaine azt mondta: nem hazájában kellene jövőre megrendezni az Európa-bajnokságot. “Minden más ország meg tudja rendezni a bajnokságot, csak mi nem. Nagyon félek attól, hogy a fekete péntek megismétlődik” – fogalmazott az 1958-as világbajnokság gólkirálya.