Volt egyszer a régi rendszerben egy minden igényt kielégítő BM-üdülő Balatonlellén. Tudják, az Újpesti Dózsa a belügyminisztérium csapata volt, a játékosok és a rokonok is ott nyaralhattak. Imádtam azokat a nyarakat, a panelrengeteg után felüdülés volt a vízpart.
Képzeljünk el egy pár száz négyzetméteres területet, ahol egymásnak adták a kilincset a klasszis focisták! És persze mindenféle nagy hatalmú, akkori politikai hatalmasságok. Igaz, fürdőruhában nem látszottak a kitüntetések, a rangjelzések.
Élet-halál urait vízipisztolyoztam le, soha nem mert rám szólni semelyik háromszekrényes testőr. Na, nekem több se kellett, egy gumilabdát is a fejükhöz vágtam! És ez se volt elég, ki is nevettem némelyik kopasz, dagadt figurát. Nem mondanám, hogy apám ilyenkor megdicsért, de azt se, hogy leszidott volna.
Apám elképesztő ember volt…egy zárt burokban élt, amit futballnak hívtak, és semmi, de tényleg semmi nem érdekelte azon kívül. Visszagondolok a gyermekkoromra…18 év alatt semmi másról nem beszéltünk, csak a fociról. De arról éjjel-nappal!
Egy alkalommal anyu nem ért rá, hogy szülői értekezletre menjen, apámat küldte el, és ő lelkesen be is ment,… de sajnos egy másik iskolába! Ami viccessé teszi a dolgot, hogy végig is hallgatta az ottani osztályfőnököt. Sőt, miután akkoriban híres ember volt, még autogramot is osztogatott! Nem zavarta, hogy a fia két utcával arrébb tanul!
Visszatérve Lellére, ebben a kellemes környezetben sok klasszis játékossal együtt nyaraltunk, együtt fürödtünk. Volt aki nekem kedvesebb, barátságosabb volt. Emlékszem az esti programokra, filmvetítésekre, Senkit nem érdekelt a korhatár, vagyis helyesbítek… engem nem érdekelt a korhatár! Minden este ott voltam a filmvetítésen. Szegény szüleimnek nehéz lehetett egy ilyen éjjeli bagoly gyerekkel. Az utolsó vetítés után még meg akartam beszélni a látottakat! Persze ők már rég kidőltek.
Egy játékos volt csak, aki mindig ott maradt, és segített megérteni a sci-fi meg a krimi számomra kibogozhatatlan világát. Schumann Peti, aki akkor talán a legfiatalabb volt abban a sokszoros bajnokcsapatban. Igaz, ezen a néven senki nem szólította őt . Ő volt a Sün! Ezt hamar megtanultam a többiektől! Milyen jó becenév! SÜN! Egy csomó kedvenc mesémben szerepelt a tüskés hátú, erre itt van élőben egy SÜN! És még jófej is! Vége lett az összes programnak, Sünre voltam bízva! Sün pedig mindig megfogta a kezemet és átkísért a sötét parti sétányon a szállásra.
Ahogy teltek a napok, megszoktam, hogy ő mindig ott van. Aztán az egyik este üres volt a helye…Nem estem kétségbe, valami új űrhajós filmet vetítettek, de fel voltam készülve, előtte Schumann Peti elmagyarázta, hogy ez csak film, nem robban fel a színész bácsi. Aztán a film végére befutott a Sün. Azt mondta, tudta, hogy itt vagyok, és visszakísér, ahogy eddig. Sötét volt az a néhány méteres partszakasz, örültem Süninek. A szobánknál egymás tenyerébe csaptunk! Szia Sün! Mondtam neki, ő pedig mosolygott az ifjú barátjára. Gyerekfejjel sokat felejt az ember, de az a vicces kézfogás, az a pacsi 30 év múlva is itt van a szívemben.
Huszonöt évvel később, 2003-ban megszületett a pici fiam, új, nagyobb lakásba költöztünk a családommal. Újpesten maradtunk, nem is kérdés…Megkaptam a kulcsot a kivitelezőtől, innen miénk a pálya!
Boldog vagyok, erre vágytam mindig…remélem a szomszédok is jó fejek. Az alattunk lakót nehezen tudtam megismerni. Azt gondoltam magamban, mit bujkál ez a figura?! Aztán egyszer csak egymásba botlottunk. Ránéztem, ő is rám… és egymás vállára borultunk.
Sün! Itt laksz alattam! De mit hallok Süni??!! Nem vagy jól? Fáj a lábad? Ne viccelj, ilyen kőkemény védőt nem ismert Újpest azóta sem. Megsérültél?? Süni, Te nem szoktál megsérülni! Mutatta a lábát. Bárcsak ne láttam volna, tudtam, hogy ez nem vicc. Hatalmas seb volt a sarkán, nem vagyok orvos, de ettől kétségbe estem.
Nagyon megörültünk egymásnak…másnap lementem hozzád Sün!. Egy csúnya sebet mutattál az Achilles-inadon. És, hogy nagyon fáj! Meg kell műteni.
Én nemsokára elköltöztem. Egyedül maradtál a pici lakásodban, és sajnos rohamosan romlott az állapotod. Azok a lábak, amikkel bajnokságot nyertél, már nem működtek rendesen. Rossz híreket hallottam felőled. Kórházban vagy, sőt… a legtragikusabb is bekövetkezett!
Micsoda? Le kell amputálni a lábad?? A Sünnek? Doki! Tudod miről beszélsz? A Sünnek a lábát?? Ez az ember az újpesti Aranycsapatban játszott!
Bekövetkezett a legrosszabb..Nincs más megoldás?? Eltelt pár hónap…és újra megtalált ez a rosszindulatú betegség. Nem volt elég az a sors, amit Rád mért…a másik lábadat is akarja! Sün, tarts ki!
Most megint itt fekszel Újpesten, kórházban vagy Sün…sokat gondolok rád, kicsordulnak a könnyeim…Mindkét lábadat elvitte a betegség…nekem pedig a szívemet törte össze az, hogy nem tudtam segíteni!
Meglátogattalak…újra összehaverkodtunk…de aztán lejárt a látogatási idő! Csak ennyit mondtál: Mindenre emlékszem…de… Edus, ugye nem baj, ha most nem kísérlek le??
