Pályán kívül

Mindkét lábát amputálni kellett az Újpest bajnokának

24.hu
24.hu

2015. 10. 05. 07:32

Schumann Péternek egy év kemény munkára lenne szüksége, hogy műlábakkal járhasson.

Az elmúlt években egy rejtélyes betegség miatt mind a két lábát amputálni kellett térd alatt az Újpest háromszoros bajnok futballistájának, Schumann Péternek, írja a Blikk.

„Tíz esztendővel ezelőtt kellett levágni Péter egyik lábát, most augusztusban amputálták a másikat. Sokáig próbálták megmenteni a másik lábát, de sajnos nem lehetett. Az orvosok azt mondták, muszáj végrehajtani a beavatkozást, különben vérmérgezést kapna, és az élete is veszélyben forogna” – mondta a bulvárlapnak a korábbi csapattárs, Jurácsik Mátyás, aki rendszeresen meglátogatja Schumannt a kórházban.

Jurácsik szerint a korábbi kiváló védő lelkileg is instabil állapotban van. Néha ugyan jókedvű, máskor viszont enni sem akar.

Az UTE Baráti Kör igyekszik segíteni a 61 éves Schumann Péternek, 2014-ben, egy összefogásnak köszönhetően egy villamos kerekes széket is átadtak neki . Azonban ahhoz, hogy a körülbelül 2 millió forintba kerülő műlábakat gyűjtéssel meg tudják vásárolni előbb az kell, hogy a korábbi labdarúgó felépüljön. Borsche Gábor, az UTE Baráti Kör elnöke szerint ez elég hosszú folyamatnak tűnik, legalább egy év kemény munkára lenne szüksége Schumann Péternek ahhoz, hogy műlábakkal járni tudjon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.