Foci

A Juventus olyan, mint a Videoton

Hasonló időszakot él át az olasz és a magyar bajnokság győztese. Az okok is hasonlóak.

A Juventusból elment Vidal, elment Pirlo. Az ész és a munkamennyiség szempontjából kiürült a középpálya. A Videoton esetében, a gólfelelős Nemanja Nikolics, az irányító középpályás Sándor György távozott és hagyott űrt maga után. Ráadásul a magyar bajnoknál még Carillo edzőt is menesztették.

Még a tavalyi BL döntős sem képes zökkenőmentesen elviselni, ha meghatározó játékosai egyszerre távoznak. A pótlásuk sem megy egyik napról a másikra, még akkor sem, ha a Manchester City legyőzésével a BL-ben remekül rajtoltak.

A Juventusnál a gigantikus csábítások ellenére hiába maradt ott Pogba, Sturaro és Lemina még nem az a szint, amit Vidal és Pirlo képviselt. Ennek ékes bizonyítékaként nem bírt a Juventus a négy forduló után pont nélkül álló Frosinonéval. Az olasz bajnokság szerda esti fordulójának tán ez, az újonc torinói gól és pontszerzése volt a legnagyobb szenzációja.

A mindössze 46 ezres kisváros csapata ettől az X-től még maradt az utolsó helyen, de szégyenszemre a Juve sem képes felmutatni öt forduló alatt csak öt pontot. Márpedig ez csak a 13. helyre elég. Egyelőre.

Eredmény – Sere A, 5. forduló:

Juventus–Frosinone 1–1
(Gólszerző: Zaza 50., ill. Blanchard 92.)
Carpi–Napoli 0–0
Chievo–Torino 1–0

Fiorentina–Bologna 2–0

Internazionale–Verona 1–0
Lazio–Genoa 2–0
Palermo–Sassuolo 0–1
Sampdoria–Roma 2–1 

A bajnokság állása:

1. Internazionale 5 5 6–1 +5 15
2. Fiorentina 5 4 1 7–3 +4 12
3. Sassuolo 5 3 2 8–5 +3 11
4. Chievo 5 3 1 1 9–3 +6 10
5. Sampdoria 5 3 1 1 11–7 +4 10
6. Torino 5 3 1 1 9–5 +4 10
7. Milan 5 3 2 8–8 0 9
8. Lazio 5 3 2 6–10 –4 9
9. Roma 5 2 2 1 8–6 +2 8
10. Palermo 5 2 1 2 6–6 0 7
11. Napoli 5 1 3 1 10–6 +4 6
12. Atalanta 4 1 2 1 5–4 +1 5
13. Juventus 5 1 2 2 5–5 0 5
14. Empoli 4 1 1 2 6–8 –2 4
15. Verona 5 3 2 4–7 –3 3
16. Udinese 5 1 4 4–8 –4 3
17. Genoa 5 1 4 2–6 –4 3
18. Bologna 5 1 4 2–7 –5 3
19. Carpi 5 2 3 5–10 –5 2
20. Frosinone 5 1 4 2–8 –6 1



Ajánlott videó

Olvasói sztorik