Foci

A Juventus csatár nélkül maradt

Mandzukic és Morata is sérülést szenvedett. Előbbi három hétre dőlt ki, utóbbiról még nincs diagnózis.

A Serie A negyedik fordulójában a Juventus a Genoa vendége volt, és a Luigi Ferraris Stadionból elhozták a három pontot, mivel 2-0-ra nyertek.

A sikert úgy érték el, hogy a mérkőzést végző hármas sípszó pillanatában, már egyik kezdő csatára sem volt a pályán.

Moratát már a huszonkettedik percben le kellett cserélje edzője, mert a spanyol csatár hasfalsérülést szenvedett. Jelenleg is vizsgálják és egyelőre nem tudni mikor lép legközelebb pályára.

Mandzukic is kezdő volt, ő a nyolcvanharmadik percig bírta, amikor Allegri lecserélte, és az olasz Simone Zazát küldte a gyepre.

A football-italia.net úgy értesült, nem a biztos vezetés tudatában, és nem taktikai okokból vette le a csatárt az edző, hanem azért, mert Mandzukic a Burdissóval történt ütközés közben combsérülést szenvedett.

A címünk kissé túlzó persze, mert a Juventus keretében Zaza, Cuadrado és Dybala személyében akad még három csatár, de azért a két legmagasabban jegyzett, legeredményesebb támadó időszakos elvesztése elég komoly érvágás a meglehetősen cudarul kezdő, a bajnokságban első győzelmét szerző, a Serie A 13. helyén álló tavalyi bajnoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik