Foci

Hátrányból fordítva nyert a United, otthon botlott a Liverpool

A Manchester United labdarúgócsapata nem várt vereségbe szaladt bele Eindhovenben, a Bajnokok Ligájában, Louis van Gaal így a bajnokságban, a Southampton ellen szeretett volna javítani. Ez a meccs azonban nem indult túl jól a Vörös ördögök számára, a hazaiak ugyanis jól játszottak, Pellé révén pedig a vezetést is megszerezték. Ugyanakkor még az első félidőben egyenlített a United Martial találatának köszönhetően, igaz a visszajátszásokból kiderült, hogy a támadásban résztvevő Mata lesen volt.

A második játékrészben már a manchesteriek jutottak előnybe, ismét a világ legdrágább tinédzsere, Martial helyezett higgadtan a hálóba, majd Mata duplázta meg a vendégek előnyét. Pellé a hajrában még szorossá tette a meccset, de a Manchester mind a három pontot elvitte és ott liheg a városi rivális City nyakában.

A Liverpool – melynél Bogdán Ádám kispadozott – gólnélküli első félidő után a csereként pályára küldött Ings találatával szerzett vezetést a Norwich ellen, ám végül be kellett érniük a Vörösöknek döntetlennel, Martin egyenlített. A Pool így hat forduló után két-két győzelemmel, döntetlennel és vereséggel a tabella második felében tanyázik.

A játéknap harmadik meccsén a Tottenham otthon győzte le városi riválisát, a Crystal Palace-t.

Eredmények – Premier League, 6. forduló

Tottenham – Crystal Palace 1-0 (0-0)
Southampton – Manchester United 2-3 (1-1)
Liverpool – Norwich 1-1 (0-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik