Foci

Mourinho: Fantasztikus edző vagyok így is, úgy is

A címvédő Chelsea és a vendég Arsenal londoni rangadója nyitja szombat kora délután az angol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulóját, amelyben ez a legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzés.

José Mourinho bajnokcsapata nagyon rosszul rajtolt, öt találkozójából csupán egyet tudott megnyerni, s úgy tűnik, a védekezésben komoly gondok vannak, az együttes ugyanis a ligában a legtöbb gólt kapta az első öt körben, szám szerint 12-t.

A Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában aztán valamelyest kárpótolta a szurkolóit a Chelsea, mivel szerdán 4-0-ra verte a vendég Maccabi Tel-Avivot, sőt a négy angol csapat közül csak a londoni Kékek tudták sikerrel venni a nyitókört.

Akkor is egy fantasztikus edző vagyok, amikor nem nyerünk, de akkor is, amikor igen.

A fentit a rá jellemző stílusban nyilatkozta Mourinho a szerdai BL-meccs után, egyúttal hozzátette, olyan régen győzött a csapata, hogy már el is felejtette, milyen érzés a sikert ünnepelni.

A portugál tréner hosszú ideje komoly rivalizálást folytat Arséne Wengerrel, az Arsenal vezetőedzőjével, s bár az FA Kupában címvédő Ágyúsok az idényt felvezető Szuperkupa-mérkőzésen legyőzték a Chelsea-t, a francia szakembernek eddig még

egyszer sem sikerült nyernie a bajnokságban Mourinhóval szemben.

A nyári átigazolási időszakban az Arsenal épp a városi riválistól vásárolta meg a kapus Petr Cechet, aki először tér vissza bajnoki meccsen a Stamford Bridge-re ellenfélként.

Az Arsenal nagy meglepetésre 2-1-es vereséget szenvedett szerdán a BL-ben a Dinamo Zagreb vendégeként, igaz, Wenger hat helyen változtatott azon a csapatán, amely az előző hétvégén 2-0-ra nyert a Stoke City ellen a PL-ben. A Chelsea-ben sérülés miatt biztosan nem léphet pályára a szombati rangadón a brazil Willian és a spanyol Pedro.

A hibátlan mérleggel listavezető Manchester City kedden kijózanító vereségbe szaladt bele saját közönsége előtt a BL-ben, a Juventus ugyanis hátrányból fordítva 2-1-re verte Manuel Pellegrini együttesét. Az első öt bajnoki meccsén még gólt sem kapó City most a West Ham United vendégjátéka alkalmával javíthat szombat este.

Premier League, 6. forduló, a szombati program

Chelsea-Arsenal 13.45
Aston Villa-West Bromwich Albion 16.00
Bournemouth-Sunderland 16.00
Newcastle United-Watford 16.00
Stoke City-Leicester City 16.00
Swansea City-Everton 16.00
Manchester City-West Ham United 18.30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik