Foci
Barcelona's coach Luis Enrique speaks during a press conference at the Olympic stadium in Rome on September 15, 2015, on the eve of the UEFA Champion League match AS Roma vs FC Barcelona. AFP PHOTO / ALBERTO PIZZOLI

Enrique korábbi csapata tenne keresztbe a Barcának, Wenger már előre mentegetőzik

Futó Csaba
Futó Csaba

újságíró. 2015. 09. 16. 13:56

Korábban a témában:

Kedden este európai élcsapatai belecsaptak a lecsóba, elkezdődött ugyanis a labdarúgó Bajnokok Ligája 2015/16-os szezonja (a meccsekről itt és itt olvashat, a gólokat pedig itt lehet megnézni). Szerdán sem áll le a nagyüzemi focigyár, újabb nyolc mérkőzéssel jelentkezik Európa legrangosabb kupasorozata és pályára lép a sorozat címvédője, az FC Barcelona is – rögvest egy rangadón.

E csoport

Érdekes négyest hozott össze Fortuna a sorsoláskor, a címvédő mellett az olasz AS Roma, a német Bayer Leverkusen és a magyar bajnok Videotont búcsúztató BATE Boriszov került még a kvartettbe, bár a fehéroroszok célja itt egyértelműen a tisztes helytállás lehet.

Az első fordulóban rögtön rangadót rendeznek, a Barca ugyanis Rómába látogat. Luis Enrique – aki ugye korábban edzősködött az olasz fővárosban – dolgát megnehezítik a sérülések, a kezdőkapus és a védelem több fontos tagja is hiányozni fog. Ugyanakkor Lionel Messi 100. BL-meccsére készül, amit minden bizonnyal rendesen meg szeretne ünnepelni.

Speciális mérkőzés lesz a számomra, de nem ez a fontos, azért jöttünk, hogy nyerjünk. A Roma igazi arca az, amit a Juventus ellen mutatott: egy erős csapat, amely tudja, hogyan helyezze nyomás alá a riválist, amely jól járatja a labdát és játékosa kiemelkedő képességűek – nyilatkozta Enrique.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Messi százados lesz szerda este Fotó: Europress Fotóügynökség

Hazai oldalon a veterán Francesco Totti nagy meccse lehet a szerdai, aki egy lépésre van attól, hogy elérje klubjában a 300 gólos álomhatárt. Ugyanakkor nem lesz könnyű dolga neki és csapatának, a Barcelona a szezon eleji kupameccseken rengeteg gólt kapott, ehhez képest a bajnokságban eddig mindössze egyszer kapitulált a spanyol védelem.

A Barca a regnáló bajnok. A világ egyik, ha nem a legjobb csapatáról beszélünk. Alázatosan és elszántan kell játszanunk, mivel szeretnénk továbbjutni a csoportunkból. Ez a hat csoportmeccs közül az első, így a célunk természetesen nem is lehet más, mint hogy pontokat szerezzünk. Lionel Messi? Ő az egyik legjobb, talán a legjobb – mondta a meccs előtti sajtótájékoztatóján Rudi Garcia, a Farkasok trénere.

A csoport másik meccsén egyértelműen a nyáron a többi közt Javier Hernandezzel erősítő Bayer Leverkusen számít esélyesnek. A németek hazai környezetben fogadják a BATE-t, márpedig otthon nagyon megy a Gyógyszergyáriaknak, a legutóbbi 12 otthoni mérkőzésükön mindössze két gólt kaptak. Ugyanakkor a fehéroroszokat sem szabad leírni, 2015-ben 33 találkozót játszottak eddig, ebből mindössze hármat veszítettek el, azaz most is minden bizonnyal a pontszerzés a céljuk.

F csoport

Itt előzetesen elég egyértelműnek tűnnek az erőviszonyok, legalábbis igen nagy meglepetés lenne, ha a Bayern Münchennek vagy az Arsenalnak nem sikerülne kiharcolni a továbbjutást. Persze az Olympiakosz Pireusz és a Dinamo Zagreb is beleköphet a nagyok levesébe, de a papírforma alapján a görög és a horvát csapat az Európa Ligába vezető harmadik helyért folytathat majd ádáz csatát.

Az első fordulóban a két nagycsapat idegenbe látogat, az Arsenal ráadásul ide a szomszédba, Zágrábba. A horvátoknak még egyszer sem sikerült túlélniük a csoportkört, de joggal gondolhatják, hogy mikor, ha nem most? Ezt az optimizmust a csapat kiváló formájára alapozhatják, a Dinamo zsinórban 41 veretlen mérkőzésnél tart, legutóbb 2014 novemberében zakóztak.

Az Arsenal természetesen jobb csapat nálunk, ugyanakkor nem akarunk hátrahúzódni és csak védekezni. Meg akarjuk nehezíteni a dolgukat, így két videós eligazítást tartunk a csapatnak: az egyiken az Arsenal erősségeit, a másikon a gyengeségeit mutatjuk meg.

Arséne Wengert a világ egyik legjobb edzőjének tartom, akivel volt szerencsém személyesen is találkozni, amikor Eduardót eladtuk az Arsenalnak. Nagy megtiszteltetés ez, hogy most hozzánk látogat – mondta Zoran Mamic, a Dinamo trénere.

Egészen szenzációs sorozatot tudhat magáénak az Arsenal, az Ágyúsok arra készülnek, hogy zsinórban 18. alkalommal jussanak tovább a csoportból. Arséne Wenger azonban meglepően visszafogottan nyilatkozott az első csoportmeccs előtt:

A Bajnokok Ligája az a sorozat, ahol hamar a helyére kerül egy csapat, így a kezdetektől kezdve nagyon kell koncentrálni minden találkozóra. Természetesen minden évben úgy vágunk neki a BL-nek, hogy meg akarjuk nyerni, ám realistának kell maradnunk. Jó dolog, ha vannak ambícióink, de nem lehetünk álmodozók.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Arséne Wenger meglepően visszafogott volt Fotó: Europress Fotóügynökség

A német bajnoki címvédő Bayern München első csoportmérkőzésén Pireuszba, az Olimpiakosz stadionjába látogat. A bajoroknak kifejezetten jól megy a görög ellenfelek ellen, a legutóbbi hét, hellén együttes elleni mérkőzésén nem kapott a müncheni alakulat. A 2013-ban BL-győztes Bayernben nem léphet pályára sérülés miatt Arjen RobbenFranck Ribéry, Medhi Benatia és Holger Badstuber.

Az első bayernes szezonomban az elődöntőbe jutottunk, majd a másodikban is, ahol aztán legyőzött bennünket a Barca. Ez a harmadik idényem, most a lehető legjobb teljesítményre készülünk – mondta Pep Guardiola azt követően, hogy lefutotta a kötelező tiszteletköröket és az ellenfelet dicsérte.

G csoport

Első ránézésre mondhatnánk, hogy viszonylag könnyű csoportba került a Chelsea, ám a londoniak bukdácsolnak a bajnokságban és José Mourinho is mintha feszültebb lenne a kelleténél. A portugál edzőnek nélkülöznie kell kapusát, Thibaut Courtois-t és a csatár Radamel Falcaót a Maccabi Tel-Aviv ellen, de Oscar és Ramires játéka is kérdéses.

Nem vagyunk mosolygósak, nem nevetünk, nem viccelődünk. De ez természetes, ha az ember nem éri el azokat a célokat, amikért keményen megdolgozott. Mert ez az igazi probléma, sikertelenek vagyunk. Ugyanakkor míg más csapatoknál éveket kell visszamenni, hogy egy-egy sikeres időszakot találjunk, addig nálunk három hónapot. Akkor még az ország legjobb klubja voltunk, én voltam a legjobb edző, nálunk voltak a legjobb játékosok – így Mourinho, aki saját bevallása szerint rendesen felkészült a keddi ellenfélből, és lemerné fogadni, hogy öt védővel áll majd fel az izraeli csapat.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Mourinho mostanság nem olyan mosolygós Fotó: Europress Fotóügynökség

A csoport másik meccsén két „régi ismerős” találkozik egymással, mivel a Dinamo Kijev és a Porto már hétszer összefutott a nemzetközi kupaporondon. Az ukránok eddig mindössze egyszer nyertek, most hazai pályán javíthatnak a csúfos mérlegen.

H csoport

Bár nincsenek kimondottan nagycsapatok ebben a négyesben – és akkor Valenciában, Szentpéterváron és Lyonban most vérig sértődtek -, de ez ígérkezik az egyik legérdekesebb csoportnak, épp a kiegyenlített erőviszonyok miatt. A Valencia hazai pályán, a Zenit ellen kezd és általában jól megy az együttesnek az orosz csapatok ellen, míg a szentpéterváriaknak rosszul a spanyolok ellen, főleg idegenben. Ettől függetlenül koránt sincs előre lefutva ez a találkozó, főleg, hogy Nuno Espiríto Santo nyílt sisakos küzdelem ígéretével csábítja a Mestallába a szurkolókat.

Nincs bennünk félelem. Ismerjük az ellenfelet, a játékosait, a stílusukat, nagy kihívás lesz ellenük játszani, de nem ijedünk meg. André Villas-Boasszal barátok vagyunk, sokat beszélünk a fociról, de ezen a meccsen ellenfelek leszünk.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Mindenki a Mestallába! – adta ki az ukázt a Valencia portugál trénere Fotó: Europress Fotóügynökség

A belga Gent 115 év után nyerte meg először a honi bajnokságot és először jutottak el a Bajnokok Ligája főtáblájára. Mondhatni ez számukra már csak örömjáték, azonban a sorsolás után többen is úgy vélekedtek, ebben a csoportban nem reménytelen a KAA helyzete. A Lyon ellen, hazai környezetben debütálnak, vélhetően telt ház előtt.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.