Foci

Bealudt a Dortmund, de 3-0-ról is fordítani tudott

borussia dortmund (Array)
borussia dortmund (Array)

A sárga-feketék már 15 másodperc elteltével hátrányba kerültek az Odds vendégeként az Európa Liga playoff körének odavágóján.

A Borussia Dortmund kiválóan kezdte a Bundesligát Thomas Tuchel irányításával. Az előző szezonban hanyatló sztáregyüttes 4-0-val küldte haza a Mönchengladbachot az első fordulóban.

Az előjelek szerint minden arra utalt, hogy simán nyer majd Norvégiában is a gárda, de egy ócska védekezés után már a középkezdésből gólt kaptak a németek.

Húsz perc elteltével egy villámgyors kontra végén már kétgólos előnyre tett szert a házigazda, Nordkvelle volt eredményes.

Szinte azonnal meg is kapta a harmadikat a Borussia, Ruud a játéknap legnagyobb gólját szerezte szabadrúgásból.

Még a szünet előtt szépítettek a dortmundiak, Aubameyang a kapusról kipattanó labdát gurította a vonal mögé.

A térfélcserét követően rögtön egy gólra csökkentette hátrányát a vendég alakulat, Kagawa pofozott a kapuba egy lecsorgót.

Az egyenlítés szintén egy szélső beadás után jött, a találat jegyzője pedig Aubameyang volt.

A hajrában a győzelmet is meg tudták szerezni a poroszok, Mkhitaryan fejesének köszönhetően pedig szinte biztosan ott lesz a csoportkörben a klub.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik