Foci

Videoton: nehéz időszak után jöhet a feltámadás

Videoton (Array)
Videoton (Array)

Pető Tamás megbízott edző csodát nem ígért, csak annyi, hogy inuk szakadtáig küzdeni fognak csütörtökön este Poznanban.

Garancsi Itsván tulajdonos nem apró farigcsálással, hanem nagy baltával fejezte le klubját a Vasas elleni újabb bajnoki zakó (2-1) után. Két nap alatt felmondott Burcsa sportigazgatónak és az általa hozott francia vezetőedzőnek, Bernard Casoninak. A Videoton sportszakmai kérdéseinek irányítását egyúttal Kovács Zoltánra bízta, míg ideiglenesen az eddigi másodedzővel utazott a csapat szerdán az Európa-liga 4. selejtezőkörének első felvonására.

A csapat szerda este edzett egy könnyedet a Lech Poznan pazar, 43 090 néző befogadására képes stadionjában. Szó, mi szó, a Vidi játékosok törpéknek tűntek benne. Reméljük csütörtök este 21 órakor kezdődő találkozó nem törpékkén fognak óriások közt szaladgálni.

 

Pető Tamás amondó miután felkérték, hogy ideiglenesen vállalja el a vezetőedzői posztot, egy percig sem gondolkodott a válaszon. “Szeretnék segíteni a klubnak, a csapatnak és természetesen személyesen is egy óriási lehetőség ez nekem. A legfontosabb az volt az elmúlt napokban, hogy a játékosok fejében rendet tegyünk. Két hónapja bajnokságot nyertek ezek a srácok, őket ünnepelte az egész város, nem felejtettek el futballozni, most is ők a legjobbak, de ebben nekik is újra hinniük kell. Sok időnk nem volt, de azt hiszem, sikerült őket a helyes vágányra visszaállítani gondolkodásban” – fogalmazott Pető a vidi.hu oldalon.

A poznani mérkőzéssel kapcsolatban annyit biztosan ígért, hogy a játékosok felszabadultan fognak játszani csütörtökön. “Csodát semmiképp nem szeretnék. Abban viszont biztos vagyok, hogy olyan csapatot láthat a közönség a Lech Poznan ellen, amelyik megszakad a sikerért. Semmivel sem vagyunk gyengébbek a Lechnél, ugyanakkor egy nagy feladat előtt állunk és ezt mindenki tudja a csapatnál. Elszántságot láttam az arcokon az elmúlt napokban, úgy gondolom, mindenki bizonyítani akar magának, a szurkolóknak és egész Magyarországnak” – érvelt a sebtében megbízott 41 éves edző, aki a NAC Breadában hat évig volt profi labdarúgó.

 

Jó hír, hogy Juhász Roland is a pályán volt a szerda esti átmozgatáson. “A mérkőzés előtt derül majd ki, hogy tudom-e vállalni a játékot, már az is nagyon örömteli számomra, hogy ilyen gyorsan eljutottam odáig, hogy a csapattal edzhessek. Játékos szemmel is nehéz időszakon vagyunk túl, ez nem titok, de nem szeretnék bővebben ezzel foglalkozni, inkább előre tekintenék. A csapatból mindenki levonta a következtetéseket és önkritikát gyakorolt, most már kizárólag a holnapi meccs a téma, hiszen nagyon fontos mérkőzés vár ránk” – fogalmazott Juhász Roland.

A Videoton annyiban bízhat, hogy hozzájuk hasonlóan a Lech Poznan sincs valami jó passzban. A tavalyi lengyel bajnok öt forduló után egy egy-egy győzelemmel és döntetlennel, három vereséggel, 13. a 16 csapatos Ekstraklasában. Kérdés, a két válságban lévő klub közül melyiknél mélyül tovább a gödör?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik