Foci

Vidi: Méltó ellenfelei voltunk a hazaiaknak

Pető Tamás, a Videoton megbízott vezetőedzője a Lech Poznan ellen elvesztett Európa Liga-meccset értékelte.

Mint arról korábban hírt adtunk, a fehérvári együttes csütörtök este 3-0-ra kikapott Lengyelországban az EL playoff körében, és ezzel a kiesés szélére sodródott.

A magyar bajnok címvédőt a találkozón Pető Tamás irányította, miután a héten Bernard Casonit menesztette a klub.

“Először is, gratulálok a Lech-nek a győzelemhez. Az én csapatom az elmúlt hetekhez képest jól játszott, talán mondhatom, hogy sokkal jobban mint ezt megelőzően. Sajnos a szerencsével viszont egy kicsit hadilábon álltunk ma este is. Jó pár helyzetet sikerült kidolgoznunk, de ezeket nem tudtuk kihasználni, ellenfelünk viszont kihasználta a hibáinkat. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy nem játszottunk alárendelt szerepet, méltó ellenfelei voltunk a hazaiaknak. Ők ennyivel előrébb tartanak, mi pedig dolgozunk tovább és készülünk a következő mérkőzésekre” – olvasható a szakember értékelése a vidi.hu-n.

Fotó: vidi.hu

Maciej Skorza, a lengyelek trénere elégedett volt, Lovrencsics Gergőt méltatta.

“Jó eredményt sikerült elérnünk, elégedett vagyok. Sokat számított, hogy már a mérkőzés elején betaláltunk egy szép akció után. Készültünk a Videoton támadásaira, viszonylag jó arányban sikerült is megszűrnünk őket. Nekünk sem volt könnyű dolgunk elől, ezért is külön öröm, hogy három gólt is szereztünk. A lefújásig kontrollálni tudtuk a meccset, bízom benne, hogy idegenben is hasonló játékot mutatunk majd be. Rizikós volt, hogy Lovrencsics Gergőt a kezdőbe neveztem a sérülései után, de jól jöttünk ki belőle, fontos gólpasszt adott” – mondta a Lech edzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik