Foci
rendőr telefonál (Array)

Játékvezetőt vert egy miskolci focista

Sport24
Sport24

2015. 05. 26. 12:48

A Miskolci Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indított nyomozást azzal a 17 éves fiatalemberrel és szüleivel szemben.

Edelényi Rendőrkapitányság három járőre május 24-én a Perkupa-Zádorfalva labdarúgó mérkőzésen történtek kapcsán, bűncselekmény gyanúja miatt akarta előállítani a hazai csapat 17 éves játékosát, aki a meccsen egy számára sérelmes bírói döntés miatt tettlegesen vett elégtételt a játékvezetőn.

Miután a rendőrök a fiatalember lakásához érkeztek és közölték vele az intézkedés célját, az udvaron tartózkodó szülők fenyegetőzve, szitkozódva adták tudtukra, hogy álláspontjuk szerint a fiú jobb helyen van otthon, nem engedik, hogy a rendőrök elvigyék.

A kialakult helyzetre tekintettel az intézkedő rendőrök többször határozottan felszólították a szülőket, illetve az időközben a helyszínen összegyűlt környékbeli lakókat, hogy ne akadályozzák az intézkedést, azonban ennek ellenére a fiatalember édesanyja az egyik rendőrt megragadta és behúzta őt a kialakult csoportosulás tagjai közé, ahonnan kollégáinak csak könnygázspray alkalmazásával sikerült kiszabadítaniuk.

Ekkor a már említett fiatalember felkapta az udvaron lévő kerékpárt és azt az egyik intézkedő rendőrhöz vágta, aki ennek következtében a földre esett, ahol apa és fia együttesen elkezdték rugdosni, ütlegelni, kollégáinak őt is csak kényszerítő eszköz alkalmazása árán sikerült a bántalmazók közeléből elhúzniuk, miközben az összegyűlt tömegből többen őket is ruházatuknál fogva rángatták.

A rendőrök felmérték, hogy intézkedésüket biztonságosan az adott helyzetben befejezni nem tudják, ezért közülük ketten a szolgálati lőfegyverüket elővették, kibiztosították, miközben harmadik társuk rádión erősítést kért. A fegyverek látványára az agresszív magatartást tanúsító személyek egy rövid időre megtorpantak, a rendőrök ezt kihasználva a szolgálati gépkocsijukhoz hátráltak, majd szolgálati felszerelésük egy részét is hátrahagyva az erősítés megérkezéséig elhagyták a helyszínt.

Az intézkedésben résztvevő rendőrök egyike súlyos, 8 napon túl gyógyuló sípcsonttörést, kollégája könnyebb sérüléseket szenvedett, míg a harmadik rendőr, egy nő nem sérült meg. A nyomozó ügyészség a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalembert és szüleit őrizetbe vette, gyanúsítottként hallgatta ki őket, és indítványt tesz előzetes letartóztatásuk elrendelésére a bíróságnak. A bűncselekmény esetleges további elkövetői kilétének megállapítása a nyomozás feladata. Miskolc, 2015. május 26. napján dr. Miskolci László főügyész

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Oregon landscape - Crown Point overlooking the Columbia River and the Gorge
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.