Foci

Csodabogárral mennek a görögök Dárdainak

Sergio Markarian (Sergio Markarian)
Sergio Markarian (Sergio Markarian)

Érdekes ember a görög válogatott szövetségi kapitánya. Sergio Markarián ugyanis soha nem volt profi futballista, nagyvállalat-igazgatóból vált sikeredzővé. Sajátos megközelítésű esélylatolgatásunk következik.

Azért azt nem állítjuk, hogy a bevezetőben nevezett szakember teljesen szűz lenne a labda rugdosása tekintetében, végülis 17 éves koráig amatőr szinten futballozott – bal belső védő volt -, de hát Uruguayban szinte minden fiúgyerek kergeti a labdát. Aztán a tinédzser Sergio már úgy döntött, ő inkább a tanulást választja. Szögre akasztotta a futballcsukát és egyetemre ment, majd munkát vállalt Montevideóban, az ország egyik legnagyobb üzemanyag-forgalmazó vállalatánál. Alulról kezdte a melót, végül már fiatalon a cég igazgatója vált belőle.

 Sergio Markarian nyugodtan letagadhatna 10 évet
Forrás: europress 

Persze a foci szeretete megmaradt benne – szurkolói szinten. Így lehetett, hogy 1974.június 15-én,  amikor Johnny Rep fejesével, majd közeli centerezésével, a vb 3. csoportjának nyitómérkőzésén, Hollandia 2-0-val sokkolta Uruguayt, annyira elkeseredett, hogy döntő lépésre szánta el magát. Sutba dobta a nagyívű karriert, az igazgatói állást, az ezzel járó magas fizetést, kényelmet, az összes extra juttatást, és még abban az évben edzőnek állt. Ahogy fogalmazott “tömegközlekedésre cserélte a Mercedest”. Szinte szó szerint.

 
Markarian edzői pályafutása erősíti azt a szabályt, miszerint senki sem lehet próféta saját hazájában – soha nem vállalt munkát uruguayi profi klubnál. Kilenc év telt el, amíg amatőr csapatok után, 1983-ban megkapta első komoly szerződését – Paraguayban. Itt érte el első sikereit is, klub és válogatott szinten egyaránt, majd később Peruban is alkotott.

Görög kapcsolata és tökéletes nyelvismerete abból az összesen négy szezonnyi edzősködésből ered, amelyet az Ionikos (1998/99), az Iraklis (2004/2005), és a Panathinaikos (2002-2004) kispadján töltött. Utóbbival BL-negyeddöntőig menetelt 2002-ben (Barcelona,összesítésben 3-2), majd a következő évben az akkor Jose Mourinho által vezetett Porto ütötte el az elődöntőbe jutástól az UEFA kupában.

Februári, mindenkit meglepő kinevezését a pletykák szerint Jórgosz Karangúnisznak köszönheti. A 38 éves, 138-szoros válogatott görög legenda aktuálisan a szövetség technikai igazgatói állását tölti be, anno pedig kapitánya volt Markarian Panathinaikoszának.

Az “El Mago”, azaz  “A Mágusnak” becézett 70 éves úriembert elképesztően jó elméleti szakembernek, stratégának és csapatépítőnek tartják, aki elsősorban a védekezésre helyezi a hangsúlyt. (Mondjuk ez a görögöktől amúgy sem áll messze…) Ez irányú nagyvállalati és edzői tapasztalatait vendég előadóként, egyetemi előadásokon kamatoztatja rendszeresen. Így aztán nincs mit csodálkozni, hogy rövid, egy hónapos tájékozódás után, első lépésként azzal tett rendet az öltözőben, hogy kerethirdetésnél azonnal kihúzta az elődje, Claudio Ranieri vesztét okozó “gennyedző szálkát”.

A görögországi zuhanyhíradó szerint ugyanis az utóbbi négy Európa-bajnoki selejtező negatív görög szériáját, az összesen egyetlen pontocskát annak köszönhetik, hogy az olasz edző, a jelenleg a másodosztály listavezetőjének, az AEK Athén milliárdos tulajdonosának a markában zümmögött. Ezért Ranieri több játékost is meghívott és játszatott is a válogatottban.

Ez pedig a kezdőből kimaradó, jóval magasabb szinten, európai élklubokban játszó sztárnak nyilván nem tetszett. Érdemes egy percet rászánni alant a keretesre, hogy a görögök bő keretében ki, hol futballozik… Így történhetett meg az az orbitális nagy égés, hogy a 2014-es vb-nyolcaddöntőben, Costa-Rica ellen csak büntetőkkel kieső görög-válogatott még a sehol sem jegyzett feröeri tizenegytől is vereséget szenvedett…

Érdemes egy percet rászánni, hogy a görögök bő keretében ki, hol futballozik…

Kapusok: Oresztisz Karnezisz (Udinese), Sztefanosz Kapino (FSV Mainz 05), Markosz Vellidisz (Giannina)

Védők: Vaszilisz Toroszidisz (AS Roma), Kirijakosz Papadopulosz (Bayer Leverkusen), Kosztasz Manolasz (AS Roma), Lukasz Vyntra (Levante), Mihalisz Bakakisz (AEK Athén), Dimitrisz Sziovasz (Olimpiakosz), Szokratisz Papasztatopulosz (Borussia Dortmund), Vangelisz Morasz (Verona), Kosztasz Sztafilidisz (Fulham)

Középpályások: Panajotisz Tahcidisz (Verona), Kosztasz Kacuranisz (Atromitosz), Kosztasz Fortunisz (Olimpiakosz), Anasztaziosz Lagosz (Panathinaikosz), Andreasz Szamarisz (Benfica), Lazarosz Hrisztodulopulosz (Verona), Jannisz Fetfacidisz (Chievo), Jannisz Janniotasz (Aszterasz Tripolisz), Panajotisz Kone (Udinese) 

Támadók: Aposztolosz Giannu (Panioniosz), Nikosz Karelisz (Panathinaikosz), Sztefanosz Athanasziadisz (PAOK)

Markarian a jobb és a bal védő posztján szenved csak érezhető hiányt, így egy AEK-est hagyott hírmondónak, a jobb védő Mihalisz Bakakiszt, de várhatóan ő sem lesz kezdő…

Nos, mindezek, meg az elmúlt évtizedek eredményeinek ismeretében – a 2004-ben Eb-győzelem óta minden világversenyre kijutott soros ellenfelünk, csak a 2006-os világbajnokságra nem  – ki kell jelentsük, jobban jártunk volna, ha a vasárnapi magyar-görög mérkőzést mondjuk tavaly ősszel rendezik.

Akkor nekünk már volt Dárdaink, akinek edzői hitvallását, húzásait az ellenfelek közül senki sem ismerte, de nekik még nem volt Markarianjuk. Ugyan még egyetlen meccset sem játszott válogatottjával, most mégis ő okoz fejtörést nekünk.

Ez a görög csapat már nem ugyanaz, mint Ranierié. Ráadásul megpróbálnak belekapaszkodni az utolsó szalmaszálba. Így ha találnak véletlenül egy gólt a görögök…Ezért bárhogy csűrjük, csavarjuk, mert baromira szeretnénk egy, de még inkább három pontot vasárnap este, nem mi vagyunk ennek a párharcnak az esélyesei. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik