Foci

Mauro Icardi rohadt higgadt volt

Mauro Icardi (mauro Icardi)
Mauro Icardi (mauro Icardi)

Nápolyban az Inter 2-1-es hátrányban volt, amikor a vendégek a 87. percben büntetőhöz jutottak.

Az olasz bajnokság vasárnapi rangadóján a Napoli már két góllal is vezetett, de a vendég Inter “kiénekelte a szájából a sajtot.” Az első játékrészben jobbára gyömöszölték egymás a felek, így a lényegi dolgok a mérkőzés második félidejére maradtak.

A hazai szurkolók kedélyállapotát előbb Hamsík (51.), majd Higuaín (63.) emelte a magasba, de eztán a Napoli érthetetlenül leállt. Ezt kihasználva a vendégek átvették az irányítást és Rodrigo Palacio elrontotta a jókedvet. Előbb a hazai kapu előtt egy ide-oda pattogó labdát vágott be, majd kecsegtető helyzetben Henrique rántotta le a büntetőterületen belül – a játékvezető szerint. Maradjunk annyiban, elég könnyen megadta magát az argentin támadó…

De a lényeg, hogy a büntetőt Mauro Icardi a 87. percben “bepanenkázta”. Mit mondjunk, elég jó az idegrendszere a srácnak. Ha kihagyja, Robarto Mancini edző minden bizonnyal fejét veszi. 

 
Persze nem annyira higgadt, mint a névadó, Antonín Panenka. A Bohemians Praha 29 éves középpályásának a pucájában azért volt sokkal több vér, mert ő ugyanezt a flegmázást az 1976-os Európa-bajnokság döntőjében mutatta be. A futballtörténelem első, világeseményen sorra kerülő 11-es párbajában, az NSZK ellen, a mindent eldöntő utolsó tizenegyesnek bökött alá.

 

Olasz bajnokság, Serie A, 26. forduló, eredmények:

Napoli–Inter 2–2(Hamsík 51., Higuaín 63., ill. Palacio 72., Icardi 87. – 11-esből)
Chievo–Roma 0–0
Empoli–Genoa 1–1
Parma–Atalanta 0–0
Udinese–Torino 3–2 
Cesena–Palermo 0–0

A bajnokság állása:

1. Juventus 25 17 7 1 52–14 +38 58
2. Roma 26 13 11 2 38–19 +19  50
3. Napoli 26 13 7 6 46–33 +13  46
4. Lazio 25 13 4 8 43–27 +16  43
5. Fiorentina 25 11 9 5 37–24 +13  42
6. Sampdoria 26 10 12 4 34–28 +6  42
7. Genoa 25 9 10 6 37–30 +7  37
8. Internazionale 26 9 9 8 41–34 +7  36
9. Torino 26 9 9 8 30–28 +2  36
10. Milan 26 8 11 7 37–32 +5  35
11. Palermo 26 8 11 7 38–39 –1  35
12. Udinese 25 8 7 10 29–34 –5  31
13. Empoli 26 5 14 7 26–28 –2  29
14. Sassuolo 25 6 11 8 29–38 –9  29
15. Verona 26 7 8 11 31–46 –15  29
16. Chievo 26 6 8 12 18–30 –12  26
17. Atalanta 26 5 9 12 22–37 –15  24
18. Cagliari 26 4 8 14 32–49 –17  20
19. Cesena 26 4 8 14 24–47 –23  20
20. Parma 24 3 3 18 20–47 –27  11

A Parmató egy pontot levontak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik