Foci
Alvaro Morata (alvaro morata, )

Óriási baki ellenére győzte le a Juve a Dortmundot

Giorgio Chiellini utolsó emberként elcsúszott, amit Marco Reus góllal büntetett, de Carlos Tévez és Alvaro Morata találatának köszönhetően a Juventus várhatja előnyből a nyolcaddöntő visszavágóját a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

18 évvel ezelőtt, a müncheni BL-döntőben találkozott egymással utoljára a két együttes, akkor a Borussia Dortmund 3-1-re legyőzte a Juventust – a mérkőzésnek magyar vonatkozása is van, Puhl Sándor volt ugyanis a találkozó játékvezetője.

Ezúttal Torinóban mérte össze erejét az olasz listavezető és a Bundesliágban gyengélkedő, de az utóbbi időben jó formát mutató BVB. Az első lövés a vendégeké volt, de a vezetést a Juve szerezte meg, Tévez pofozott a hálóba egy kipattanó labdát. Nem tartott sokáig a hazai öröm, Chiellini utolsó emberként elcsúszott, Reus pedig kihasználta a helyzetet és egyenlített a 18. percben. A Zebrák vissza tudták venni a vezetést még a szünet előtt, Pogba labdája üresen találta a kapu torkában Moratát, a spanyol pedig nem hibázott.


Alvaro Morata szerezte a találkozót eldöntő gólt
Fotó: Europress Fotóügynökség

A második játékrész kezdetén mind a két csapat dolgozott ki helyzeteket, de az eredmény nem változott. Ahogy telt az idő, egyre inkább úgy tűnt, mind a két csapatnak jó ez az eredmény, bár Tévez révén a Juventusnak időnként akadt egy-egy kísérlete. A 86. percben aztán kis híján újabb gólt szerzett a Juventus, de Pereyra lövése centikkel elkerülte a kaput.

A végeredmény maradt a 2-1, a Juventus várhatja előnyből a visszavágót, de a Dortmundnak még nagyon jól jöhet az idegenben szerzett találat.

A játéknap másik mérkőzésén a Barcelona kényelmes előnybe került Manchesterben.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Juventus – Borussia Dortmund 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Tévez (13.), Morata (43.) illetve Reus (18.)

Videó – Tévez lőtte az első gólt:

Videó – Chiellini hatalmas hibáját Reus használta ki:

Videó – Morata a szünet előtt vette vissza a vezetést:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.