Foci

City-Barca: már most dögunalmas

Lionel Messi (lionel messi, )
Lionel Messi (lionel messi, )

Szuperrangadónak harangozzák be, de inkább felejthető meccs várható a BL keddi játéknapján.

Múlt héten kezdetét vette a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakasza, de ki emlékszik már azokra az összecsapásokra? Valójában nincs is mire, mert egyik sem hagyott maradandót az ember memóriájában. Kedden a soros City-Barca sem fog.

2014-ben csalódást okozott a párharc

Kedd este két olyan gárda feszül majd egymásnak, amely tavaly is megmérettetett a sorozat ugyanezen szakaszában. Akkor az angliai odavágó túltaktikázott első félidejét követően Demichelis kiállítása megpecsételte a Manchester sorsát. Ha már kiharcolt egy büntetőt, értékesítette is azt Messi révén a Barca, majd a hajrában Dani Alves is eredményes volt.
 

A 2-1-es katalán sikerrel zárult visszavágót követően lényegében nem volt miről beszélni, csak a negyeddöntők sorsolásáról, illetve arról, hogy a két rangadó közül melyik volt a silányabb.

Unalmas meccs lesz

Most ismét hatalmas feneket kerítettek a meccsnek, ahol jó eséllyel rengeteget lesz a Barcelonánál a labda, a City pedig nyilván gyors kontrákból szeretne majd ziccereket kialakítani.

Ha megpróbálunk a két edző fejével gondolkozni, az elsődleges cél az lehet: csak ne kapjanak gólt. Ha a Barca betalál idegenben, akkor lényegében el is dől a továbbjutás sorsa, kérdés sikerül-e nekik és ha igen, mikor.

Biztos, hogy nem ugranak majd egymásnak az együttesek. A szünetig tapogatózó játék folyik majd az Etihad gyepén, ami a semleges nézőnek semmiképp nem lesz majd ínyére. Persze egy talált gól mindent megváltoztathat, de az szinte elképzelhetetlen, hogy nem lesz idő a helyzetek ismétlésére a hatalmas pörgés miatt.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Presztízs, pénz, sűrű program

Elképesztő a tét, így elképesztő a nyomás is a csapatokon. A legrangosabb európai kupasorozat nyolcaddöntőjében búcsúzni mindkét alakulatnak hatalmas csalódás lenne. Igaz, a City igazából hálát adhat, hogy valahogy sikerült idáig elverekedni magukat.

Lampardék hátránya tekintélyes a Chelsea mögött a Premier League élén és már az FA-kupától és a Ligakupától is búcsúztak, míg Messiék ebben a szezonban többnyire ahogy beérnék a Realt, abban a pillanatban botlanak egy világra szólót.

Nem kizárt, hogy egy esetleges kiesést egyik tréner sem élné túl a kispadon – persze itt a menesztésükre céloztunk.

 Fotó: Europress fotóügynökség

“Nagyon tiszteltük a Barcelonát”

Samir Nasri, a Manchester City kiválósága úgy véli, hogy bár Lionel Messi és Ronaldo jóval tehetségesebbek a világ összes labdarúgójánál, az argentin csapattársai nem kivételesek. Elmondta, tavaly szerinte az volt a legnagyobb baj, hogy nagyon tisztelték ellenfelüket, most pedig már nem félnek tőlük. Hát, mondani bármit lehet.

Luis Enrique, a katalánok edzője úgy nyilatkozott, a hétvégi Malaga elleni zakóban szerinte semmi meglepő nincs, hisz tizenegy megnyert összecsapás után kaptak ki. Hozzáfűzte, változtatniuk kell a mentalitásukon, ha tovább szeretnének menni. Ezek szerint hétvégén veszteni akartak, de ebbe ne menjünk bele.

 A Sampdoria-Genoa mérkőzéseken rendre kiváló a hangulat
Fotó: Europress fotóügynökség

Inkább a Sampdoria-Genoa

Bár korábban, 18 óra 30 perctől játsszák a genovai derbit kedden, a futballszeretők számára lehet, hogy jobb választás megnézni az olasz rangadót, mintsem csalódni egy nagyot 20 óra 45 perctől.

A Derby della Lanterna ezúttal különös jelentősséggel bír a felek életében, hisz mindkét csapat 35-35 ponttal áll a tabella hatodik illetve hetedik helyén, így egy győzelemmel akár meg is léphetnek egymástól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik