Foci

Parádés döntetlennel zárult a római derbi

as roma (as roma)
as roma (as roma)

Bár a szünetben két góllal vezetett a Lazio, az AS Roma egyenlíteni tudott és pontot mentett az olasz labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának fővárosi rangadóján.

A mérkőzés természetesen a rangadóhoz illő körítéssel kezdődött, látványos élőképpel készült mindkét szurkolótábor és azonnal kieresztették a hangjukat. A meccs első félidejében a kék-fehérek szimpatizánsai örülhettek jobban, hiszen kedvenceik szinte lemosták a pályáról a Farkasokat és kétgólos előnyre tettek szert, miközben a Romának egyetlen lövése volt, de az sem találta el a kaput.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A második etapra kettős cserével küldte ki fiait Rudi Garcia, ez a váltás pedig be is jött, hiszen a 49. percben máris szépíteni tudtak a “hazaiak” Francesco Totti révén. A folytatásban a Roma kapujához szorította a Laziót, így hamarosan újabb gólt kaptak, szintén Totti jóvoltából, aki a levegőből, férfordulatból talált a hálóba, majd egy szelfivel ünnepelt.

Bár a Farkasok továbbra is nyomtak, a győzelmet nem tudták megszerezni, sőt, a hajrában Miroslav Klose meccslabdát hibázott. Az immár nyolc bajnoki találkozó óta veretlen AS Roma a döntetlennel pontszámban utolérte a listavezető és címvédő Juventust, amely viszont csak este lép pályára Nápolyban. A Lazio továbbra is harmadik a tabellán.

Eredmények – Serie A, 18. forduló

AS Roma-Lazio 2-2 (0-2)
Atalanta-Chievo 1-1 (0-0) 
Cagliari-Cesena 2-1 (2-0) 
Fiorentina-Palermo 4-3 (1-0) 
Sampdoria-Empoli 1-0 (0-0) 
Verona-Parma 3-1 (1-0) 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik