Foci

A győri lányok “agyba-főbe verték” a focistákat

audi aréna (audi aréna)
audi aréna (audi aréna)

Vasárnap telt ház előtt lépett pályára a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata a BL-ben hazai pályán. 5500 néző volt rájuk kíváncsi, míg a focisták Debrecen elleni rangadóját csak 1855-en nézték. A bevétel közti különbségről már ne is beszéljünk...

Már a kosár is veri a magyar focit

Tegnap 17 órás kezdéssel fogadta a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC a svéd Savehof csapatát a bő egy hete átadott vadonatúj Audi Arénában. Az 5500 fő befogadására alkalmas sportcsarnok nyitómeccsére egységesen ötezer forintba kerültek a jegyek, amiket napok leforgása alatt elkapkodtak a szurkolók.

Szintén vasárnap, 18 óra 30 perckor játszott a Győri ETO a labdarúgó NB I-ben, ráadásul az ellenfél a hétszeres bajnok Debrecen volt. Rangadó a javából. A 16 ezer férőhelyes ETO Parkban igencsak szellős volt a lelátó a hideg délutánon, holott ide már 1500 forintos áron is be lehetett jutni.

Bár a mérkőzés pontos nézőszámát nem adtak ki a győriek, de a Nemzeti Sport szerint 1855-en látogathattak ki a Loki elleni “hatpontos” meccsre.

 Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ráfoghatjuk, hogy az Audi Arénában ez volt az első tétmérkőzés, ráadásul fedett is, meleg is van, ezért nem maradt egyetlen jegy sem Bajnokok Ligája-mérkőzésre. Ugyanakkor a győri stadionokkal ellentétben nehezen elképzelhető, hogy az ultramodern csarnokban akár egy hely is üresen maradjon a jövőben. Az európai kupamérkőzéseken garantált lesz a telt ház, de valószínűleg bajnokijait sem nézők nélkül játssza majd a Győr.

Igaz, hogy a lányok a Bajnokok Ligájában léptek pályára, de általuk minden bizonnyal megtérülő befektetés lesz a sportkomplexum.

Persze jobban is járt, aki a kézilabdát választotta, hisz az Amorim vezette magyar együttes tizenkét góllal verte ellenfelét, míg a 2012-es magyar bajnok labdarúgó együttes egygólos meccsen kapott ki Kondás Elemér fiaitól.

Ami talán még elkeserítőbb, hogy mindössze 14 598-en voltak a hétvégi NB I-es forduló mérkőzésein, ami negatív rekordja a szezonnak – emlékezetünkben is messzire kell visszamenni, ha hasonlót szeretnénk felidézni.


 Fotó: MTI

A győri csajok egyetlen összecsapásán több, mint hamrmadannyian voltak, mint az NB I. 15. fordulójának nyolc mérkőzésén összesen. Megismételjük, 5000 forintos jegyár mellett!

Nyilván ez annak a számlájára is írható, hogy beköszöntött a tél, de akkor mi lesz a hátralévő két, tavaszról előrehozott fordulóban, amikor már meg lehet majd kis túlzással fagyni a pálya mellett?

Ha tippelhetnék, többen nézik majd a kézilabdát a televízióban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik