Foci

Dárdai: Egyértelmű, hogy visszatérek Berlinbe

A magyar válogatott ideiglenes szövetségi kapitánya a Hertha BSC honlapjának adott interjút.

Mint ismert, Dárdai Pál mindössze négy mérkőzésre vállalta el a kapitányságot, ennek a szakasznak pedig a kedd esti, oroszok elleni találkozóval lesz vége. A tréner a berlini klubnak beszélt jövőjéről.

“Őrület, ami itt folyik. Non-stop elfoglaltságaim vannak, már a telefont sem veszem fel senkinek. Örülök, hogy beérett a munkám gyümölcse és megértem, hogy marasztalnak. Szintén jó érzéssel tölt el, hogy a válogatott játékosai mindent beleadtak” – kezdte a szakember.

 Fotó: Europress fotóügynökség

“Úgy gondolom, hogy semmi nem változott az elmúlt hetekhez képest, hisz a Herthához köt a szerződésem. Hálás vagyok a klubnak, hogy elengedett, de egyértelmű volt, hogy visszatérek. Négy meccsre jöttem Magyarországra, ezt követően hazamegyek Berlinbe. Alig várom, hogy újra a családommal legyek, odaköt az életem” – zárta mondandóját Dárdai.

Korábban Michael Preetz a Hertha Berlin sportigazgatója a Kickernek úgy nyilatkozott“Nyilvánvaló, hogy a sikerek után a szövetség nyomást gyakorol rá, de ő maga sem hagyott kételyt az első pillanattól kezdve azt illetően, hogy a magyarországi missziója kedden véget ér.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik