Foci

Edző nélkül is pontot szerzett a Győr

Az OTP Bank Liga 13. fordulójában a Diósgyőr 1-1-re végzett az ETO otthonában.

A zöld-fehéreknél hét közben menesztették Horváth Ferenc vezetőedzőt, bár a tréner már korábban felajánlotta a lemondását, de ekkor a klubvezetés meg nem fogadta el ezt. A győriek irányítását egy ötfős stáb vette át, és mint kiderült, így is tud jólé focizni és pontot szerezni az ETO.

Az első félidő ugyan nem volt túl jó iramú, helyzetek is alig akadtak, többnyire átlövésekkel próbálkoztak a játékosok, ez viszont kevésnek bizonyult.

 Fotó: MTI/Archív

A Diósgyőr kezdőjében helyet kapott a frissen igazolt Julian Jenner is, de a holland csak fél órát bírt, ezért Szivics mesternek le kellett cserélnie, bár a vezetőedző a mérkőzés előtt elmondta, ezt a forgatókönyvet jósolja a találkozóra.

A szünet után sokat javult a játék képe, a Győr egyre többször került oda a vendégek kapuja elé, majd a 71. percben Priskin fejesével a vezetést is megszerezték. A DVTK hátsó alakzata nem igazán állt a helyzet magaslatán, több hibájukból is gólt lőhettek volna a zöld-fehérek, ám ezt nem tették meg, helyette viszont egalizált a miskolci klub.

A 76. percben a csereként beállt Marjanovic precízen lőtte ki a jobb alsót, ezzel 1-1-re módosította az állást, és mint később kiderült, ez is maradt a végeredmény.

Ezzel az egy ponttal a Diósgyőr maradt harmadik a tabellán, a Győr jelenleg 9.

Eredmény – OTP Bank Liga, 13. forduló

Győri ETO FC-Diósgyőri VTK 1-1 (0-0)
Győr, 2500 néző, v: Erdős

Gólszerzők: Priskin (71.), illetve Marjanovic (76.) 
Sárga lap: Lipták (33.), Kamber (49.), Wolfe (82.), illetve Takács T. (64.), Elek (90.)

Győr: Kocic – Wolfe, Lipták, Lang, Dinjar – Pátkai, Kamber, Strestík (Andric, 27., Trajkovic, 80.), Koltai (Priskin, 56.) – Martínez, Rudolf

DVTK: Antal – Eperjesi, Szalai V., Kádár, Husic – Gosztonyi, Bori (Takács T., 56., Marjanovic, 72.), Elek, Jenner (Barczi, 32.) – Bacsa, Griffiths

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik