Foci

Di María távozási engedélyt kért

A világbajnoki ezüstérmes argentin Angel Di María azt kérte klubcsapatának, a Bajnokok Ligája-győztes Real Madridnak a vezetőitől, hogy engedjék átigazolni egy másik együttesbe.

Minderről Carlo Ancelotti, a királyi gárda olasz vezetőedzője számolt be csütörtökön, a spanyol Szuperkupáért kiírt párharc pénteken sorra kerülő visszavágója előtt.

Di María és a németekkel világbajnok Sami Khedira egyformán attól tart, hogy a Real középpályáján annyi sztárfutballista – köztük a vb-gólkirály kolumbiai James Rodríguez, a vb-győztes Toni Kroos, valamint Luka Modric és Xabi Alonso – szerepel, hogy neki a mostani idényben csak a kispadon jut majd hely. Khedira ugyanakkor nem kért távozási engedélyt a madridi vezetőktől.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Sajtóértesülések szerint a 26 éves Di Maríáért a Manchester United több mint 60 millió eurót (18,8 milliárd forint) is kész lenne fizetni.

Khedira – Ancelotti közlése szerint – a szerződéshosszabbításra vonatkozó ajánlatot elutasította, mostani kontraktusa még egy évig érvényes. A Marca című sportnapilap szerint a 27 éves német futballista és a klubvezetés közötti viszony megromlott, a felek egy hónapja nem beszélnek egymással, a Real pedig augusztus 31-ig, az átgazolási időszak végéig túl akar adni világbajnok futballistáján.

A spanyol Szuperkupa első, szerdai meccsén a Real 1-1-re végzett a vendég Atlético Madriddal, Khedira nem játszott, Di María pedig a 78. percben csereként lépett pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik