Foci

Csak a Diósgyőr!

Irigyeljük a DVTK-t! Egyrészt mert képesek voltak meglepetést okozni, és idegenben is nyerni az Európa Liga selejtezők 2. csoportkörében, másrészt mert Lovecsbe is elkísérte a csapatot több száz szurkoló.

A Diósgyőr Bulgáriában is úgy érezhette magát, mintha otthon lettek volna. A mintegy ezer nézőnek minimum a fele Magyarországról érkezett, ami több, mint megsüvegelendő. Tulajdonképp a DVTK azon kevés magyar csapatok egyike, ahol a labdarúgó tényleg labdarúgónak érezheti magát. Hogy miért is gondoljuk így, annak alátámasztása érdekében álljon itt a Liteksz Lovecs elleni győztes EL mérkőzés (0-2) után készített videó.

 

A mérkőzés után az egykori bolgár világsztár, Krasszimir Balakov, aki ma már a Lovecs edzője elnézést kérek minden szurkolójuktól a vereségért. A vereség ellenére nagyon elégedett volt a játékukkal, mert mint kifejtette: “Támadó focit játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, amit nem elrontottunk, hanem egyszerűen nem volt szerencsénk. A DVTK egy nagyon masszív és okos csapat. A második félidőben visszaálltak és kontrából kihasználták két hibánkat. A visszavágóra talán már nem maradt esélyünk, de profik vagyunk, úgy utazunk Magyarországra, hogy bármi megtörténhet.”

Szivics Tomiszláv a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón most sem állta meg fricska nélkül. Beszédét azzal kezdte, hogy nagyon sajálja, amiért Magyarországon hét év munkája és viszonylagos sikerei sem voltak arra elegendőek, hogy számítsanak a meglepetésre, mert a DVTK edzője ért a futballhoz.. Íme:

 

“A meccs előtt otthon csak arról beszéltek, hogy ki a Liteksz edzője. Sajnálom Amúgy, nagyon jó mérkőzést játszottunk, szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert fegyelmezetten tették a dolgukat. Most is azt mondom, hogy erős ellenfelet győztünk le. Tudtuk, hogy az elején nagyon jönni fog a Litex, de azt is, hogy a védelmük mögött van keresni valónk. Külön szeretném megköszönni a szurkolótábornak, hogy 15 órát utaztak Lovecsbe, és végig buzdítottak. Ez egy olyan érzés és élmény, amit nehezen tudok szavakba önteni. A visszavágót is nagyon komolyan kell venni, mert szép előnyt szereztünk, de azt is lehet látni, hogy nagyon veszélyes az ellenfél. Azt gondolom, ezt a lehetőséget már nem fogjuk kihagyni” – összegzett Szivics mester.

Ami tény, a három magyar Európa Ligában érdekelt csapat közül csak a Diósgyőrnek maradt reális esélye a továbbjutásra.

Eredmény – Európa Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

Lovecs, 1000 néző, v.: Panaji (ciprusi)

Liteksz Lovecs (bolgár) – DVTK 0-2 (0-0)

Liteksz Lovecs: Vinícius – Popov, Bodurov, Mendy, Bozsikov – Boumal (Rumenov, 60.) – Vajusi, Zlatinov, Kossoko (Cvetkov, 77.), Asprilla (Cvetanov, 82.) – Jordán

Diósgyőri VTK: Antal – Okuka, Debreceni, Kádár, Husic – Egerszegi, Elek Á. – Gosztonyi (Grumic, 59.), Barczi (Bognár, 50.), Németh M. – Bacsa (Marjanovic, 78.)  

gólszerzők: Németh M. (81.), Grumic (90.)

sárga lap: Vajushi (62.), Bozsikov (89.) illetve Okuka (36.), Gosztonyi (51.), Bacsa (74.), Egerszegi (91.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik