Foci

Rezgett a léc, de Brazília behúzta a nyitómeccset

A házigazda egygólos hátrányból fordított Horvátország ellen, végül 3-1-re győzött. Neymar két góllal vette ki a részét a sikerből. A másodikat egy jogtalan tizenegyesből.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Ugyan Brazília jól kezdte az összecsapást, egy horvát támadás végén Marcelo lábáról a saját kapujába pattant a labda, így a 11. percben a vendégek szereztek vezetést (0-1). Nem roppant össze a bekapott góltól a házigazda. Sőt! Az utolsó pillanatban a kezdőbe jelölt Oscar vezérletével egyre jobban játszott a selecao, a 29. percben pedig jött az egyenlítés, Neymar lapos lövése fogott ki Pletikosán (1-1).

Az első félidő végén még lüktető volt a játék, de a szünet utánra visszaesett a tempó, a kapusoknak nem sok dolga akadt. Már-már unalomba fulladt volna a mérkőzés, amikor Fred elesett a tizenhatoson belül: a játékvezető tizenegyest ítélt, pedig csatár csak feldobta magát. Neymar állt a labda mögé és ugyan némi szerencsével, de értékesítette a büntetőt (2-1).

A 84. percben a brazil kapuba juttatta a labdát Horvátország, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy a támadás során Olic szabálytalankodott a brazil kapussal szemben, így szabadrúgást ítélt kifelé – ez is egy vitatható döntés volt. Hiába támadtak szomszédaink a végén, egy labdaszerzés után Oscar tette fel saját teljesítményére a koronát (3-1), kétgólos győzelmet aratott a házigazda.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, A csoport, 1. forduló

Arena de Sao Paulo, Vezeti: Nisimura Juicsi (japán)

Brazília – Horvátország 3-1 (1-1)

Brazília: Júlio César – Alves, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo – Luis Gustavo, Paulinho (Hernanes, 64.) – Oscar, Hulk (Bernard, 68.), Neymar (Ramires, 88.) – Fred Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari

Horvátország: Pletikosa – Srna, Corluka, Lovren, Vrsaljko – Modric, Rakitic – Perisic, Kovacic (Brozovic, 61.), Olic – Jelavic (Rebic, 78.) Szövetségi kapitány: Niko Kovac

Gólszerző: Neymar (29., 72. – 11-esből), Oscar (90+1.) illetve Marcelo (11. – öngól)

Sárga lap: Neymar (27.), Gustavo (88.) illetve Corluka (66.), Lovren (70.)

Piros lap:

Videók – a gólok:


Marcelo Own Goal HD Brazil vs Croatia 3 -1… by edn-qrz
Neymar JR 29′, Brazil 1 ~ 1 Croatia, Group A… by veniaminshows
Neymar Goal penalty Brasil vs Croatia 2:1 Fifa… by ntpflora
Oscar 90’, Brazil 3 ~ 1 Croatia, Group A: 2014… by veniaminshows

A meccs élő, szöveges tudósítása.

90+5. PERC: Vége, Brazília 3-1-re megnyert a nyitómeccset!

90+1. PERC: Eldőlt! Egy kontra végén az egész meccsen nagyszerűen játszó Oscar lőtt az alsó sarokba, 3-1!

90. PERC: Nagy horvát helyzet! Brozovic távolról kísérletezett, César csak üggyel-bajjal védett.

88. PERC: Luiz Gustavo rúgta fel a meglóduló Modricot egy sárgáért. NeymarRamires csere közben.

86. PERC: Modric kellemetlen, pattogós lövéssel tesztelte a hazaiak kapusát, César csak ütni tudta a labdát.

84. PERC: Olic fejelte el a labdát Júlio César elől, az akció végén pedig a brazil kötött ki a bogyó, de a játékvezető már közbesípolt, szabadrúgás kifelé. Olic egyébként nem tűnt szabálytalannak, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy lökte Césart.

80. PERC: Fred csúsztatott bele a labdába egy szöglet után, de senki nem érkezett a hosszún, így oda lett a lehetőség.

78. PERC: A horvát kapitány nem kockáztat sokat, csatár heylére csatárt cserélt be, Rebic váltja Jelavicot.

77. PERC: Sarokrúgás után még járatták egy kicsit a labdát a hazaiak, mielőtt jött az ívelés, David Luiz bevetődve érkeztett, fejelni is tudott, de fölé ment.

73. PERC: Válasz gyanánt David Luiz szerez kis híján öngólt.

71. PERC: Vezet Brazília! Neymar végtelenségig kivárt, majd lőtt, Pletikosa érezte az irányt, bele is ért a labdába, de nem tudott védeni, 2-1!

70. PERC: 11-es Brazíliának! Fred esett el a tizenhatoson belül, nem tűnt komolynak az eset, de a játékvezető a mészpontra mutatott. Lovren még sárgát is kapott.

68. PERC: Bernard váltja Hulkot. Várható volt, hogy utóbbit lecserélik.

67. PERC: Némi toporgás után Dani Alves vállalkozott a pontrúgás elvégzésére, azonban lövése után a labda a kapu felett szállt el. Pletikosa ugyan felugrott biztosítani, de nem kellett közbeavatkoznia.

66. PERC: Na, csak be kellett írni az alábi mondatot. Meglódultak a brazilok, Neymar pedig lendületbe került, de Corluka sárga lapot érően megállította. Veszélyes helyről szabadrúgás.

65. PERC: A cserék is megtördelték a játékot, de amúgy is laposabb a meccs, mint a szünet előtt.

63. PERC: Váltanak a brazilok is, Hernanes váltja Paulinhót.

61. PERC: Kovacic jön le, Brozovic a helyén.

60. PERC: Brazil szabadrúgás után kontrázott Horvátország, de Olic passzát Marcelo a lelátóra bombázta.

56. PERC: Perisic vállalkozott távoli lövésre, de ettől senkinek sem szökött magasba a vérnyomása.

54. PERC: A nézők most jóval halkabbak, mint az első félidőben. Lehet azért, mert most horvát lábakon jár a labda.

52. PERC: A szögletzászlótól nem messze jutott szabadrúgáshoz Brazília, ám a középre ívelt labdát Corluka kifejelte.

48. PERC: Brazil mezőnyfölénnyel indul a második felvonás, egyelőre helyzet nélkül.

46. PERC: Megy a második félidő! Egyik oldalon sem volt csere.

Egy kis félidei olvasnivaló: A brazilok nem akarnak sárgák lenni.

45+3. PERC: Valamivel több, mint két perc ráadás után a játékvezető az öltözőbe parancsolja a csapatokat.

45. PERC: Neymart szerelték a tizenhatoson belül, majd Hulk elé pattant a labda, de a szélső csúnyán fölélőtt.

42. PERC: Veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást Brazília, Neymar tekerését azonban Rakitic fejjel hárította. Egyébkébt a játékvezető ezúttal bevetette a sorfal helyét kijelölő spray-t.

37. PERC: Oscar tette középre a labdát, de Modric remekül olvasta a játékot és még időben menteni tudott.

34. PERC: Előbb egy hazai, majd egy horvát szöglet után tisztázott a védelem.

29. PERC: Egyenlítet Brazília! A középpályán való birkózás után a hazaiaké lett  alabda, Neymar pedig egy távoli, lapos lövéssel vette be a kaput, a labda a kapufa segítségével kötött ki a hálóban, 1-1!

27. PERC: Neymar kapja az első sárgát, Modricnak ütött oda egyet.

22. PERC: Két nagy brazil helyzet! Előbb Neymar húzott el a szélen, a veszélyese középre lőtt labdát azonban blokkolták, de a kipattanót Oscar tűzte rá, Pletikosa óriási bravúrral védett.

21. PERC: Marcelo tört be a tienhatos sarkánál, majd laposan próbálta középre tenni a labdát, de az megpattant egy  védőn, a kapus pedig védett.

18. PERC: Hiába kezelik jól a labdát a brazilok, igazán nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni.


Fotó: Europress Fotóügynökség

15. PERC: Egy brazil akció végén Oscar labdája Frednek magas volt, Neymar pedig akrobatikus mozdulattal sem tudta megszerezni.

11. PERC: Vezetnek a horvátok! Jelavic rosszul találta el a labdát, de Marceloról a saját kapujába pattant a labda, 0-1!

10. PERC: Paulinho lövése a blokkról vágódott szögletre. A sarokrúgás után kontrázhattak volna a horvátok, de Kovacic elveszítette a labdát.

7. PERC: Perisic tette középre a labdát, Olic fejese elsőre veszélyesnek tűnt, de a labda elkerülte a kaput.

6. PERC: David Luiz fejese középre tartott, csemege volt Pletikosának.

5. PERC: Egyelőre ismerkednek egymással a csapatok, a labda főleg a braziloknál  van.

1. PERC: Kovacic próbálkozott egy lövéssel, de a labda jócskán elkerülte a kaput.

1. PERC: Megy a meccs!

Japán spori fújja a sípot, a japán Nisimura Juicsi a találkozó játékvezetője.

A hazai himnusz hivatalos része sem volt semmi, de miután a zene elhallgatott, a játékosok és a szurkolók még egyemberként énekeltek tovább.

Üdvözlünk mindenkit, mindjárt kezdődik a 2014-es vébé nyitómeccse. A játékosok már felsorakoztak a himnuszokhoz.

Előzetes: Miután lement a megnyitóünnepség, kezdődhet a világbajnokság érdemi része! Rögvest a házigazda Brazília válogatottját nézhetjük meg, ráadásul az egyik fekete ló, Horvátország lesz a selecao ellenfele.

A két nemzeti együttes eddig kétszer mérkőzött egymással: először 2005-ben, a horvátországi Splitben barátságos meccsen 1-1-re végeztek a felek, majd 2006-ban, a németországi világbajnokságon, csoportmérkőzésen 1-0-ra a brazilok nyertek.

A dél-amerikaiak – házigazdaként – nem kaptak ki korábbi világbajnoki nyitótalálkozóik egyikén sem. A három alkalomból kétszer győztek – 1998-ban Skócia, 1950-ben Mexikó legjobbjai ellen -, míg Jugoszlávia együttesével döntetlent játszottak 1974-ben. A selecao bemutatkozó fellépése általában is jól sikerült a vb-ken: az utóbbi nyolc futballcsúcson kivétel nélkül megnyerte első mérkőzését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik