Foci

Az Újpest edzője kicsit félt a 11-esek előtt

Gyakorolták a hétvégén a büntetőket a kupagyőztes Újpest játékosai, de nem ment túl jól nekik. A döntő pillanatban jobban céloztak mégis, így ők örülhettek vasárnap este.

Éjszakába nyúlt a labdarúgó Magyar Kupa döntője, hiszen az Újpest hosszabbítást követően, 11-esekkel győzte le a Diósgyőrt a Puskás Ferenc Stadionban.

A DVTK a rendes játékidő 90. percében egyenlített Bacsa Patrik révén. A meccs részletes tudósítása itt olvasható.

A mérkőzést követő sajtótájékoztatón eleinte csak a szomorkás Bene Ferenc volt jelen, az újpestiek alighanem elkezdték az ünneplést idő előtt – teljesen jogosan.

“Egy biztos, ez a nap a labdarúgás ünnepe volt. Kitűnő játékvezetés mellett, két fantasztikus szurkolótábor előtt játszhattunk. Mindkét tábor megérdemelte volna a győzelmet” – kezdte az értékelést a Tomislav Sivic eltiltása miatt “kinevezett” ideiglenes diósgyőri vezetőedző.

“A játékosaink emberfelettit nyújtottak, azt gondolom, labdabirtoklásban és a helyzetek számában jobbak voltunk, de kevés minőségi döntést hoztunk a végjátékban. Az Újpest egy rögzített szituáció után talált be, pedig erre figyelni szerettünk volna. A hosszabbítást megérdemelten harcoltuk ki, és ott is mindent megtettünk. Nagyon sajnálom a miskolci és a borsodi szurkolókat, és gratulálok az újpestieknek” – egészítette ki Bene, aki egy kérdésre válaszolva elmondta, két nap alatt nem lehet megváltani a világot, Sivicet pedig nem lehet pótolni.

“Nem őt bántották az eltiltással, hanem a játékosokat, több tízezer szurkolót. Bízunk benne, hogy visszatérhet a csapatunkhoz a vezetőedzőnk” – mondta.

Budapest, 2014. május 25.
Újpesti játékosok ünnepelnek a labdarúgó Magyar Kupa döntõje után, miután az 1-1-es végeredményt követõen 11-esekkel legyõzték a Diósgyõrt Budapesten, Puskás Ferenc Stadionban 2014. május 25-én. Az Újpest története során kilencedszer hódította el a Magyar Kupát, ezt megelõzõen legutóbb 2002-ben nyert.
MTI Fotó: Illyés Tibor
A lilák örülhettek
Fotó: MTI

“Nagyon szép nap a mai, nagy meccs volt, de a szívemnek egy kicsit megártott” – így indított Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője. “Megérdemeltük a győzelmet, de a DVTK is megérdemelte volna. Viszont ez egy döntő, valakinek veszítenie kell, bármennyire is jól játszott. Korán gólt tudtunk szerezni, utána a kontrákra játszottunk, sajnáltuk, hogy a végén egyenlített a Diósgyőr”.

Vignjevic elmondta, azért cserélte le Kabát Pétert viszonylag korán, mert úgy érezte, a csatár elfáradt, és egyébként is olyan játékosra volt szüksége, aki a középpályán megtartja a labdát.

Ami a 11-eseket illeti:

“Tegnap gyakoroltuk a büntetőket, de elég rosszul mentek, volt, aki kettőt, hármat is kihagyott, így kicsit féltem ma este. Amikor a párbaj előtt összeálltunk, megkérdeztem, ki akar lőni. Csak hárman jelentkeztek: Litauszki, Vasiljevic és Balogh. Egy kis szünet után Simon is azt mondta, oké, legyen. Bavon Tshibuabuát én jelöltem ki, mert úgy éreztem, friss, így jó eséllyel belövi. Így történt, szerencsés vagyok, mert a győzelmet nem kell megmagyaráznom” – tette hozzá Nebojsa Vignjevic.

Az Újpest kilencedik alkalommal lett a Magyar Kupa győztese.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Karancskeszi, 2019. március 20.
A felkelő Hold látszik a Karancs csúcsán lévő kilátó és az Antenna Hungária adótornya mögött Karancskeszi közeléből fotózva 2019. március 20-án.
MTI/Komka Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.