Foci

Luis Enrique „tökéletes” választás a Barcának

A katalán labdarúgócsapat sportigazgatója, Andoni Zubizarreta teljes mellszélességgel kiáll a frissen kinevezett szakember mellett.

Szombaton bukta el a bajnoki címet az FC Barcelona, ezzel pedig eldőlt, hogy több év után először trófea nélkül zár egy szezont a csapat. Az Atlético Madrid elleni mérkőzést követően Gerardo „Tata” Martino be is jelentette a távozását, az utódja pedig Luis Enrique lett. A 44 éves szakember számára nem ismeretlen a közeg: Enrique, aki játékosként is megfordult a klubnál, 2008-tól 2011-ig irányította a Barcelona B csapatát. Utána megfordult az AS Románál, míg ebben az idényben a Celta Vigót gardírozta.

Amikor először felmerült Luis Enrique neve, akkor többen nemtetszésüknek adtak hangot, a szurkolók szerint egy „nevesebb” edző kellene a Barcelonának. Andoni Zubizarreta, a Barca sportigazgatója nem osztja ezt a véleményt, sőt, szerinte a 44 éves tréner a tökéletes ember a pozíció betöltésére.

„Hogy miért épp rá esett a választás? Mert ismeri a játékunkat, azt a stílust, ahogyan játszunk. Ő a tökéletes edző a Barcelona számára. Luis Enrique azon kevesek egyike, akik nem ijednek meg a kihívásoktól. A legjobb kezekbe került a csapat irányítása” – mondta a katalán sztárcsapat sportigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.


Egy mosolygós Luis Enrique ül le a barcelonai kispadra
Fotó: Europress Fotóügynökség

„Ez egy igazán speciális nap a számomra – vette át a szót a hétfőn kinevezett vezetőedző. – Olyan Barcelonát akarunk építeni, amelyik lenyűgözi az embereket.”

Luis Enrique azt is elmondta, ugyan Lionel Messinek valóban nem a mögöttünk hagyott szezonja volt a legjobb karrierje során, de ettől függetlenül még mindig remek játékos, aki számos fontos gólt szerzett.

„Még mindig ő a csapat elsőszámú játékosa, így azon leszünk, hogy újra elérje a lehető legjobb formáját. De ez nem csak rá igaz, hanem mindenkire, aki tagja a Barcelonának.”

Videó – Két évre írt alá Luis Enrique:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik