A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, de nem sikerült előnyt szerezniük, mert egy ízben a kapufa, egyszer pedig a hazai kapus mentette meg a Diósgyőrt a góltól. Ezt követően kissé váratlanul vezetést szerzett a miskolci csapat, de a magyar szinten hajtós és színvonalas félidő hátralévő részében egyenlített a valamivel jobban futballozó Haladás.
A folytatásra visszaesett a színvonal és már inkább a Diósgyőr akarata érvényesült, de mezőnyfölénye meddőnek bizonyult az ekkor már gyors ellentámadásokra berendezkedő Haladás ellen. Újabb gól nem született, így maradt az igazságos döntetlen.
Eredmény – OTP Bank Liga, 27. forduló:
Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 1-1 (1-1)
Diósgyőr, 6000 néző, v.: Erdős
Diósgyőri VTK: Rados – Vadász, Alves, Debreceni, Husic – Gosztonyi, Egerszegi, Kostic, Barczi (Futács, a szünetben) – Bacsa (Augusto, 73.), Grumic (Marjanovic, 84.)
Szombathelyi Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Dvorschák, Tóth P. (Devecseri, a szünetben) – Fehér Z., Iszlai – Szakály A. (Gyurján, 73.), Nagy G., Halmosi – Medgyes (Hrepka, 55.)
gólszerzők: Kostic (17.), illetve Dvorschák (32.)
piros lap: Halmosi (93.)
sárga lap: Grumic (18.), Kostic (39.), Augusto (79.), illetve Tóth P. (18.), Halmosi (43., 93.), Guzmics (72.)