Foci

A Diósgyőr kiejtette a Fradit

A Ligakupa elődöntőjében a DVTK hazai pályán 1-1-et játszott a Ferencvárossal, így összesítésben 3-2-vel a miskolciak jutottak be a torna döntőjébe.

Az odavágón az FTC hamar vezetést szerzett, de egy kiállítás megpecsételte a sorsukat, hiszen előbb Alves, majd Bacsa talált a kapuba, 2-1-re módosítva az eredményt.

A szerdai visszavágót így a DVTK várta jobb helyzetből és a piros-fehérek meg is tartották előnyüket. A találkozó első félidejében ismét Bacsa Patrik villant, még tovább nehezítve a Ferenváros helyzetét, de a szünet után a vendégek szinte a semmiből egyenlítettek.

Fotó: dvtk.hu

A meccs előtt egyébként banánnal, és egy “Mind majmok vagyunk” feliratú molinóval vonultak ki a csapatok a pályára, utalva Dani Alves esetére, mikor a Barcelona brazil játékosát banánnal dobta meg egy rasszista szurkoló.

Az 52. percben ugyanis egy szélről jövő beadásra Busai érkezett volna, ám a játékvezető szerint Eperjesi fellökte ellenfelét, így villant a piros lap, a megítélt büntetőt pedig Mateos értékesítette (1-1).

Fotó: MTI

A folytatásban bár emberelőnyben játszhattak a zöld-fehérek, veszélyesebb helyzeteik a Diósgyőrnek voltak, és akár többször is eldönhették volna a párharcot. Végül maradt az 1-1-es döntetlen.

A Ligakupa döntőjében így a Videoton és a DVTK találkozik majd, Miskolcon.

Eredmény – Ligakupa, elődöntő, visszavágó

Diósgyőri VTK-Ferencváros 1-1 (1-0)
Továbbjutott: a Diósgyőr, 3-2-es összesítéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik