Foci

Beckhamék vennék meg a Unitedet

david beckham (david beckham)
david beckham (david beckham)

Brit lapértesülések szerint David Bechkam és "92-es korosztály többi tagja megvenné a Manchester Unitedet.

A Manchester Uniteddel kapcsolatban ha a ’92-es korosztályt említik nagy nevekre kell gondolnunk: David Beckham, Ryan Giggs, Paul Scholes, Gary Naville és Nicky Butt.

Ők öten – Phil Neville egy évvel később csatlakozott hozzájuk – 1992-ben tagjai voltak a Manchester United ificsapatának, mely szinte mindent megnyert, majd évekkel később már rájuk épült a United.

A The Sun és a The Telegraph most úgy tudja, ők hatan mindent megtesznek azért, hogy megvásárolják a klubot. Erre azért van lehetőségük, mivel a Glazer-család most már szeretne túladni a Manchester Uniteden, és szeretnék visszanyerni a pénzüket.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Ráadásul most még égetőbb lehet számukra a klub eladása, mivel David Moyes úgy tűnik, befürdött a csapat kispadján, és erre rátett még egy lapáttal a Manchester Citytől elszenvedett 3-0-s vereség, mely után már a szurkolók is hangot adtak nem tetszésüknek, és Moyes kirúgását követelik.

Így szinte biztosra vehető, hogy a katari királyi család, mely már korábban is tett ajánlatot a klub megvételére, most révbe érhet. Az általuk képviselt konzorcium arca lehet a hat manchesteri legenda, akiket a szurkolók is szívesebben látnának a klub élén.

A United vezetősége, egészen pontosan maga a Glazer-család azonnal cáfolta a híreket, hiszen szeretnék visszajuttatni a Manchester Unitedet abba a pozícióba, melyet megérdemel az együttes a tradíciók alapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik