Foci

Bocsánatot kért az Arsenal középpályása a 6-0-s zakóért

Mikel Arteta (mikel arteta, )
Mikel Arteta (mikel arteta, )

Mikel Arteta reméli, hogy az Ágyúsok kedden, a Swansea ellen javítani tudnak.

Elnézést kért a klubtól és a szurkolóktól a Chelsea-től szombaton elszenvedett 6-0-s vereségért Mikel Arteta, az Arsenal labdarúgócsapatának spanyol középpályása. A 31 éves futballista a londoni Ágyúsok weboldalán úgy fogalmazott: arra számít, hogy játékostársaival együtt kedden megmutatják, sokkal jobban is tudnak futballozni annál, amit a vezetőedzőjük, Arséne Wenger jubileumi mérkőzésén bemutattak. A francia szakember 1000. alkalommal ült az Arsenal kispadján.

„Túl nagy nyomást helyezünk magunkra az így elveszített meccsekkel, erre pedig nincs semmi szükség” – nyilatkozta Arteta, hozzátéve, hogy ezekkel tönkretették az egyébként jó idényüket. A középpályás úgy folytatta: nem tehet mást, minthogy bocsánatot kér a klubban dolgozóktól és a szurkolóktól, s megígéri, hogy társaival együtt igyekszik javítani.


Mikel Arteta, Laurent Koscielny és Wojciech Szcesny (balról jobbra) bánata
Fotó: Europress  Fotóügynökség

„Kedden, hazai pályán játszunk a Swansea-val, lehetőségünk lesz változtatni egy kicsit az összképen” – mondta Arteta, aki szerint a szombati vereség rosszabb volt, mint a Manchester City-től elszenvedett 6-3 vagy a liverpooli 5-1.

„Egyszerűen odaajándékoztuk nekik a meccset. Ha a Chelsea ellen a középpályán eladod a labdát, előre tudhatod, hogy mi fog történni” – fogalmazott.

Az Arsenal negyedik a Premier League tabelláján, s már hét pont a hátránya a listavezető Chelsea-vel szemben, amely ugyanakkor egy találkozóval többet játszott.

Videó – A mérkőzés góljai:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik