Foci

Kiáll a Fradi az Újpest mellett

ferencváros-újpest (ferencváros-újpest)
ferencváros-újpest (ferencváros-újpest)

A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetői közleményben fejezték ki reményüket azzal kapcsolatban, hogy az Újpest elleni rangadókra a jövőben is sor kerülhet.

“Véleményünk szerint mindent el kell követni, hogy ez az Európai Top 10-be tartozó derbi az ősi riválisunk ellen újra és újra létrejöhessen” – áll a közleményben, melyet Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Orosz Pál, a labdarúgó zrt. vezérigazgatója írt alá.

A Ferencváros álláspontja szerint a magyar futball egyetemes érdeke, hogy klubot – mint ahogy az az FTC-vel 2006-ban történt – még egyszer adminisztratív okok miatt ne lehessen kizárni az NB I-ből, mert a kiesésről a pályán elért eredményeknek kell határozniuk.

A FTC közleménye emlékeztet rá, hogy 22 ezer néző volt a két csapat őszi bajnoki mérkőzésén, s ezzel a magyar labdarúgás “több évtizedes nézőcsúcsa dőlt meg”.

Fotó: MTI

A IX. kerületi klub kéri a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) illetékeseit, tegyenek meg mindent azért, hogy a ferencvárosi szurkolók számára kiemelt fontosságú találkozók létrejöhessenek az új stadionban is.

A nap során korábban Bácskai János Ferencváros polgármestere, fejezte ki a kerület szolidaritását az újpesti csapattal és Újpesttel. A városvezető ezzel egyben reagált Wintermantel Zsolt újpesti polgármester szerdai közleményére, melyben arról írt: a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) törvény adta lehetősége van arra, hogy megakadályozza az Újpest FC felszámolását, a sporttörvény decemberi módosítása után ugyanis a szövetség meghozhatja azt a döntést, mely megmenti a klubot.

Az UTE korábban azzal fordult az MLSZ-hez, hogy a licencjogot átvinné a klubot működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be.

Az MLSZ kedden közleményben jelezte, hetek óta egyeztet az újpesti klubvezetéssel, jelenleg is folyamatosan kapcsolatban áll a tulajdonossal, egyben pedig egyértelművé tette, hogy milyen kiegészítő garanciákat és információkat kell megkapnia ahhoz, hogy felelősségteljes döntést hozhasson a lila-fehér klub licencéről.

Az ügy kapcsán március 1-jén Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Csányi Sándort, az MLSZ elnökét: akadályozzák meg, hogy az Újpest Football Club Kft. kibújhasson a mintegy 850 millió forintos adó- és egyéb fizetési kötelezettségei alól.

A klub ügyvédje, Visontai Csongor a Nemzeti Sportnak az ügy hátteréről elmondta, amikor Roderick Duchatelet átvette a klubot, tisztában volt azzal, hogy egy ciprusi offshore cég az eladó. Ez bizonyos kötelezettségekkel, tartozások kifizetésével járt, aminek a belga üzletember eleget is tett, ugyanakkor később további offshore cégek jelentkeztek, a tulajdonos pedig úgy döntött, a vitatható követeléseket már nem fizeti ki.

Csehi István, az Újpest FC Kft. korábbi ügyvezetője ezekre az állításokra egy közleményben azt állította, hogy új offshore cég nem jelentkezett, a követelésekkel tisztában volt a belga tulajdonos, a 2012. és 2013. évi veszteségeknek pedig nincs köze a múltbéli adósságok törlesztéséhez.

Az atlatszo.hu honlap csütörtökön nyilvánosságra hozta a Nemzeti Adó- és Vámhatóság 2012-es vizsgálatának eredményét, mely szerint az Újpest FC körül egy szűk üzleti csoport tagjai több offshore céget hoztak létre, s azokon keresztül, törvénytelen módszerekkel szívták ki a pénzt a klubból. Az egyik cég, a Morcote Kft. ügyvezetője Csehi Kornél, Csehi István fia, a vállalkozás egyetlen alkalmazottja pedig Csehi Krisztina, Csehi István lánya volt – a honlap szerint.

Az ügyben érintett cégek időközben felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, az MLSZ szabályzata szerint pedig ha az jogerőre emelkedik, az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot pedig kizárják a bajnokságból, és legfeljebb a harmadik vonalban indulhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik