Foci

A Barcelonától tanulna a debreceni akadémia

debreceni labdarúgó akadémia (debreceni labdarúgó akadémia, )
debreceni labdarúgó akadémia (debreceni labdarúgó akadémia, )

A Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) küldöttsége csütörtökön Barcelonába utazik elsősorban az FC Barcelona utánpótlásképzését tanulmányozni.

A DLA tulajdonosainak – debreceni önkormányzat, DVSC, Debreceni Egyetem (DE) – vezetőiből álló delegáció vasárnapig ismerkedik a katalán klub létesítményeivel és szakmai működésével – mondta el Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerdán sajtótájékoztatón a DLA pallagi edzőcentrumában.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A kiutazással viszonozzák az FC Barcelona vezetőségének 2012. szeptemberi debreceni látogatását. Kósa kiemelte: akkor a katalánok még csak látványterveket tekinthettek meg, mára azonban a pallagi edzőcentrum elkészült és májusban nyit a Nagyerdei Stadion is, vagyis immár világszínvonalú infrastruktúrát tudhat magáénak Debrecen.

A mostani látogatás távlati céljai közt említette az edzőképzésben és az utánpótlás akadémiák játékosai közt kialakítandó csereprogramokat, képzéseken való részvételt.

Herczeg András, a DLA igazgatója kiemelte: a világon az egyik legjobban felépített játékosképzés folyik az FC Barcelonánál. Új stílust, új filozófiát hozhat Debrecenbe egy rendszeres kapcsolat a katalán klubbal.

Szima Gábor, a DVSC klubelnöke jelezte: a következő lépés az lehet, hogy hét-nyolc debreceni edző 10-15 napos tanulmányúton vegyen részt a katalánoknál, ezt a látogatáson is fel fogják vetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik