Foci

Menesztették Détárit, bepöccent a meg nem értett zseni

Detari-Lajos(960x640)(1).jpg (détári lajos, )
Detari-Lajos(960x640)(1).jpg (détári lajos, )

Az egykori Fradi-edzővel nem voltak megelégedve a labdarúgó NB III-as Felsőtárkánynál, így próbaideje lejártával elküldték őt a gárdától. A tréner ezen úgy megsértődött, hogy a hivatalos búcsú előtti utolsó meccsén nem jelent meg.

Détári október végén vette át a Felsőtárkány irányítását, vezetésével pedig jól is kezdett az alakulat: a szakember első tárkányi meccsén a Hatvan ellen, illetve és az Eger elleni Heves megyei rangadón is győzött a csapat.

A remek rajtot követően hallani lehetett, hogy az egy hónapos próbáidőt követően akár maradhat is az egyesület élén a volt világválogatott labdarúgó, de jöttek a sorozatos botlások. A Felsőtárkány a Cigánd, a REAC és a Kazincbarcika ellen is vereséget szenvedett, ezzel a tabella kilencedik helyére csúszott vissza.

Csúnyán lelépett Détári
Fotó: Hír24/Tóth Richárd

A tárkányi vezetőség a gyenge szereplés miatt állítólag eldöntötte, nem kíván hosszabbítani Détárival, aki a hír hallatán úgy megsértődött, hogy meg sem várta a hivatalos búcsút, s már a Kazincbarcika elleni mérkőzésen sem ült a kispadon – olvasható a mifocink.com-on.

A játékosok várták őt a meccs előtt, de ő nem érkezett, még csak telefonálni sem telefonált. Talán megijedt, mint nemrégiben a könyvbemutatóját megelőzően, ahol szintén nem jelent meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik