Foci

Bogdánt megtréfálta a könnyű lövés

Bogdán Ádám (bogdán ádám, )
Bogdán Ádám (bogdán ádám, )

A magyar kapus csapata, a Bolton Wanderers továbbra is nyeretlen az angol másodosztályban.

Bogdán Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott és a Bolton Wanderers kapusa pénteken ünnepelte 26. születésnapját. A 194 centiméter magas hálóőr a legnagyobb közösségi oldalon azt írta, reméli szombaton, a Yeovil elleni bajnoki után is ünnepelhet majd, ám ez nem jött össze, csapata 1-1-es döntetlent játszott hazai környezetben.

A vendég Yeovil szerzett vezetést a mérkőzés 79. percében, Upson fogható lövése csúszott át Bogdán lábai között. A Wanderersnek Mills mentett meg egy pontot a 91. minutumban.


Bogdán Ádám nagyon ritkán hibázik
Fotó: Bolton Wanderers

„Sajnos nem sikerült kellőképpen megünnepelnem a születésnapomat. Bolton – Yeovil 1-1, a vezető góljuknál nagyot hibáztam, de szerencsére az egyébként (megint) végig uralt mérkőzés végén egyenlíteni tudtunk” – írta a meccsről Bogdán.

A Bolton Wanderers egyelőre várakozáson alul teljesít a Championship mostani szezonjában: az együttes kilenc mérkőzéséből még egyet sem nyert meg, négyszer ikszelt és ötször is kikapott. A négy megszerzett pont és a mínusz tízes gólkülönbség jelenleg az utolsó előtti helyre elegendő a 24-csapatos bajnokságban.

Videó – Bogdán peches gólt kapott:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik