Foci

BL rajt: pályán a “futballarisztokraták”

bajnokok ligája trófea (bajnokok ligája trófea, )
bajnokok ligája trófea (bajnokok ligája trófea, )

A Bajnokok Ligája 2013/14-es szezonjának igazi nyitánya a csoportkörök első mérkőzéseivel kezdődik kedden este. Pályára lép többek közt az évtízedes hagyományokkal rendelkező, jelenlegi címvédő Bayern München, a Real Madrid és a Manchester United is, de az "újgazdagok közül a PSG és a M. City is.

A három felsorolt gigaklub mellet talán még a Barcelona, a Milan és a Juventus az, amelyiket még futballarisztokratának titulálhatunk, hiszen ezek a klubok évtízedes hagyományokkal és eredménysorral rendelkeznek – jószerivel hullámvölgy nélkül. Semmiképp sem piaci alapon, de tulajdonosi hóbortból hozzájuk próbál meg felkapaszkodni a Chelsea, a M. City vagy a PSG napjainkban.

Az idei BL szezon kérdése éppen ezért tán az lehet, megviselte-e a szinte mindenhol bekövetkező edzőváltás a nagyokat annyira, hogy az újak – vagy egy sötét ló – fel tudják borítani a papírformát. A válasszal nyilván meg kell várni a jövő májusi döntőt…


A Bayern München esővel és Pep Guardiolával várja a Moszkvát
Fotó: AFP

De addig is: az elmúlt szezonban triplázó – azaz a BL mellett a Bundesligában és a Német Kupában is győztes – bajor sztárcsapat hazai mérlege a BL-ben meggyőző: legutóbbi 14 mérkőzéséből tizenkettőn győzött az Allianz Arénában, ez alapján a D csoport keddi nyitómeccsén a CSZKA-nak – amely története során először találkozik a Bayernnel – kevés esélye van a pontszerzésre. Guardiola csapata számára figyelmeztető jel azonban, hogy míg egyik oldalon sérülés miatt nem játszhat Bastian Schweinsteiger, Javi Martinez, Mario Götze és Thiago Alcantara, addig a moszkvaiak az első nyolc bajnokijukat simán nyerték.


Gareth Bale őszintén mosolyog, C. Ronaldo elfordul. Kérdés, Ancelotti mester hogyan tudja sorba állítani őket
Fotó: AFP

A Real Madrid ezúttal Isztambulban, a Galatasaray ellen lép pályára – a két szárnyon nyilván az immár a világ legdrágább játékosa Gareth Bale és a – ha ez a cím már nem lehet az övé – legtöbbet, évi 17 millió eurót kereső Cristiano Ronaldo rohamoz majd. A madridi sztárklub egy kimutatás szerint az elmúlt öv évben 611 millió eurót (183,3 milliárd forint) költött játékosok vásárlására, ez majdnem háromszor annyi, mint amennyiért a Bayern München (227 millió euró) vásárolt ugyanebben az időszakban.

Az egyetlen klub, amely megközelíti a Real által elköltött összeget a Manchester City – 549 millió eurót szánt a keret megerősítésére a vizsgált időszakban – Csehországban vendégeskedik és várhatóan simán elhozza a három pontot.

A keddi programból kiemelkedik még a Manchester United-Bayer Leverkusen találkozó, míg a válogatott kapus Megyeri Balázzsal felálló görög Olimpiakosz a sztárokkal teletűzdelt Paris Saint-Germaint látja vendégül.

Gigantikus húsosfazék

Az előző kiíráshoz hasonlóan a mostani idényben is 910,3 millió euró (273 milliárd forint) lesz a Bajnokok Ligája főtábláján szereplő 32 csapat pénzdíja, a sorozat győztese pedig ideális esetben akár 37,4 millió euróval (11,2 milliárd forint) is gazdagodhat.

A csoportkörben érdekelt együttesek mindegyike rajtpénzként 8,6 millió eurót kap. A csoportkörben aratott győzelemért egy-, a döntetlenért félmillió euró jár, a nyolcaddöntős szereplés 3,5, a negyeddöntő 3,9, az elődöntő 4,9 millió eurót ér.

A jövő május 24-én Lisszabonban sorra kerülő finálé vesztese 6,5 millió, győztese – a trófea mellett – 10,5 millió euróval gazdagodik. Ha egy csapat minden csoportmeccsét megnyeri, majd az egyenes kieséses szakaszban és a döntőben sem talál legyőzőre, akkor szereplésével 37,4 millió eurót kereshet.

A meccspénzek mellett további 409,6 millió eurót oszt szét az UEFA különböző marketing és nemzeti szempontok alapján.

A keddi program: Bajnokok Ligája, csoportkör, 1. forduló:

A csoport:
Manchester United (angol)-Bayer Leverkusen (német) 20.45
Real Sociedad (spanyol)-Sahtar Donyeck (ukrán) 20.45
B csoport:
Galatasaray (török)-Real Madrid (spanyol) 20.45
FC Köbenhavn (dán)-Juventus (olasz) 20.45
C csoport:
Benfica (portugál)-Anderlecht (belga) 20.45
Olimpiakosz (görög) – Paris Saint-Germain (francia) 20.45
D csoport:
Bayern München (német)-CSZKA Moszkva (orosz) 20.45
Viktoria Plzen (cseh)-Manchester City (angol) 20.45

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik