A sereghajtó Kaposvár a bajnokságot jól kezdő, ám a fehérvári veresége óta kissé megtorpanó Pakshoz látogatott – a tolnaiak friss igazolása, Horváth Gábor még a lelátón tökmagozott. A hazai védelem a 6. percben összehozott ugyan egy közvetett szabadrúgást ellenfelének a 16-oson belül, a lövést végül sikerült blokkolni. Innentől kezdve nem sok minden történt, a mezőnyben birkóztak a csapatok.
Már azt hihettük, nem esik gól a szünetig, ám a 41. percben Windecker váratlanul fejjel vezetést szerzett (1-0). A félidő előtt még volt egy kakaskodás is a pályán, Simon Attila és Pavlovic szólalkozott össze egy-egy sárgáért cserébe.
A második félidő jobban indult, az 51. percben már volt egy nagy helyzet: Markus bólintott kapura, de a gólvonalról sikerült menteni. A kipattanó utáni lövést is fogta Molnár, akinek odalépett a veterán Waltner. Kisebb lökdösődés alakult ki, melynek végén Éger és Waltner kapott sárgát, a támadónak ez volt a második, így kiállt.
Így is a Rákóczi előtt adódott gólszerzési lehetőség, Balázs tekerése azonban a kapufáról a mezőnybe pattant. A színvonal ekkor ismét visszaesett, majd a hajrához érve eldőlt a három pont sorsa, a büntetőterületen belül Simon Attila húzott egy szép cselt, majd a kapuba lőtt (2-0).
Több találat már nem született az összességében alacsony színvonalú találkozón – Ranilovicnak volt még pár bravúrja az utolsó percekben -, a Paks bezsebelte a három pontot. A Kaposvárnak ez volt a hatodik veresége hét forduló alatt, emellett egy döntetlenje van Prukner László fiainak.