Foci

Pontosztozkodás a KTE és a Haladás között

vladan savic, kte (vladan savic)
vladan savic, kte (vladan savic)

1-1-es döntetlennel zárult az OTP Bank Liga ötödik fordulójának nyitómeccse a Kecskemét és a Haladás között.

Megvolt az esélye a győzelemre a Kecskemétnek
Fotó: kecskemetite.hu

A KTE elfogadhatóan kezdte a szezont, a találkozót megelőzően eddig két győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget könyvelhetett el. A Haladás sem rajtolt sokkal rosszabbul, legutóbb épp a Debrecennel játszottak döntetlen Szombathelyen.

A két középcsapat csatáján mindkét csapat gólra törően játszott, azonban mindkét fél csak egy-egy alkalommal zörgette meg a hálót.

A 29. percben a kecskemétiek jutottak előnybe: Forró jó ütemben érkezett egy beadásra és a hálóba bólintott. 1-0.

A szombathelyieknek a második félidő negyedik percéig kellett várniuk az egyenlítésre. Akkor Fehér szintén fejjel volt eredményes. 1-1.

A mérkőzés egészében próbálták legyűrni egymást az alakulatok, ám a végső sípszót követően egy-egy ponttal kellett megelégedniük.

Eredmény – OTP Bank Liga, 5. forduló

Kecskemét – Szombathelyi Haladás 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Forró (29.) illetve Fehér (49.)

Kecskemét: Antal – Mogyorósi, Póti, Karan, Forró (Leo, 77.) – Bulajics (Patvaros, 57.), Vukaszovics – Nagy P., Szavics, Varga – Rajczi. Vezetőedző: Bekő Balázs

Haladás: Rózsa – Schimmer (Simon, 72.), Guzmics, Devecseri, Bosnjak – Iszlai (Kalász, 46.), Fehér – Németh M. (Gyurján, 46.), Nagy G., Ugrai – Radó. Vezetőedző: Artner Tamás

Sárga lap: Rajczi (30), Forró (74.), Mogyorósi (92.) ill., Iszlai (13.), Devecseri (17.), Nagy G. (20.), Gyurján (86.), Ugrai (88.)

Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik