Foci

Vadiúj fűvel várnak minket a románok

national aréna (national aréna)
national aréna (national aréna)

Kicserélik a gyepszőnyeget a bukaresti National Arénában, a szeptember 6-i Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtező helyszínén.

A selejtező csoportban második magyar és az egy ponttal mögötte harmadik román válogatott találkozójának otthont adó stadiont a román kormány és Bukarest közösen építtette, s két éve adták át, ám a gyepszőnyeg kezdettől fogva rossz.

Az elmúlt két év alatt ötször kellett kicserélni, de hiába, mert a gyep a szakemberek szerint nem kap elég levegőt és fényt. Ezért a pálya most sincs jó állapotban, így a bukaresti főpolgármesteri hivatal – amely a stadion gazdája – úgy döntött, hogy még a szeptember 6-i, sorsdöntő magyarok elleni találkozó előtt újból kicserélik a teljes gyepszőnyeget.

Reméljük győzelemmel avatjuk fel a gyepszőnyeget
Fotó: Northfoto

A Pro Sport román sportújság szerint az önkormányzatnak 200 ezer eurójába kerül az újabb fűcsere. A lap szerint az új gyep – amely Ausztriából érkezik – már hétfőn kész lesz, de szeptember 6-ig egyetlen mérkőzést sem rendeznek ott, hogy kíméljék, és a román válogatott kiváló minőségű pályán fogadhassa vendégeit.

A román csapat négy nappal a magyarok elleni meccse után fogadja a csoportban jelenleg negyedik török válogatottat.

A magyar együttes jelenleg második helyen áll a D csoportban hat mérkőzés után. A románok elleni első meccsen – melyet zárt kapuk mögött kellett játszani – úgy végeztünk 2-2-re a Puskás Ferenc Stadionban, hogy Chipciu a 92. percben egyenlített a vendégeknek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik