Moniz fiai rengeteg helyzetet puskáztak el
Fotó: MTI
A második kör zárónapjának első összecsapásán a Fradi a Puskás Stadionban kapott ki 2-0-ra a Videotontól. A két szakvezető nyilatkozata a vidi.hu adta közzé.
Ricardo Moniz (Ferencváros): „Nagy csalódás számunkra a szezon első hazai mérkőzésének végeredménye. Sok helyzetet sikerült kialakítanunk, igaz, az már nem jó dolog, hogy ezek közül egyet sem értékesítettünk. Böde egész héten sérüléssel bajlódott, ezért nem került a kezdőcsapatba. Sajnos az elején egy egyéni hibából gólt kaptunk, ezután pedig hiába támadtunk sokat, nem sikerült egyenlítenünk. A félidőben kockáztattunk, hiszen nem terveztük, hogy 45 percet játszik majd Böde, de muszáj volt pályára küldeni. A kiállítás és a 11-es végleg megpecsételte a sorsunkat.”
José Gomes (Videoton): „Jól kezdtük a mérkőzést, jobban, mint a Ferencváros. Ennek köszönhetően sikerült gyorsan megszereznünk a vezetést. 0-1 után megváltozott a meccs, kiegyenlítettebb lett a játék, mindkét kapu előtt kialakultak gólhelyzetek, a Ferencvárosnak két nagy ziccere is volt. Mindkét csapat játékosait dicséret illeti, hiszen ilyen melegben, közel 40 fokban, nagyon nehéz focizni, ráadásul ma délután mindkét együttes jól játszott. A mi csapatunk külön dicséretet is érdemel, hiszen a játékosok nagyon bátran játszottak, és maximálisan betartották a taktikai utasításokat.”
Rossi: “A rutin döntött”
Fotó: MTI
A játéknap másik mérkőzésén a Honvéd akár már az első félidőben megnyerhette volna a meccset a Pápa ellen, ám Lovric kiállítását követően megváltozott a játék képe és 1-0-ra elvesztették az összecsapást. A vezetőedzők a honvedfc.hu-nak értékeltek.
Marco Rossi (Honvéd): „A mérkőzést jól kezdtük, amíg egyenlő létszámban játszottak a csapatok, addig több helyzetet is ki tudtunk alakítani, sajnos ezeket elhibáztuk. A kiállítás után természetesen megváltozott a játék képe, rá voltunk kényszerítve a védekezésre. Nálunk nagyon sok fiatal játékos van, míg a Pápánál ott van a lehetőség, hogy a padról beálljon Kenesei, vagy más idősebb játékos. Ez volt ma a nagy különbség.”
Tóth Bálint (Lombard Pápa): „Akárki ellen nyerünk meg egy mérkőzést idegenben, az nagyon jó eredménynek számít. Azt hittem, hogy hamarabb kihasználjuk az emberelőnyt, de a játékosokban volt egy félsz, hogy mi lesz akkor, ha kapunk egy gólt? El kell ismernem, hogy nem volt ma jó játék, de nekünk sokkal fontosabb volt a győzelem ebben a pillanatban. Két forduló, négy pont. Bár ezt őszintén megmondom, fordítva terveztem. Azaz, hogy a Puskás Akadémia ellen nyerünk, Kispesten pedig döntetlen.”
Kondás örül a három pontnak
Fotó: MTI
A Debrecen nagyon nyögvenyelősen győzte le a Mezőkövesdet, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a Loki rengeteg helyzetet puskázott el a 90 perc folyamán. A csapatok menedzserei így beszéltek a mérkőzés után a dvsc.hu-nak.
Kondás Elemér (Debrecen): „Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, rengeteg helyzetünk volt, de sajnos az elején elhibáztuk ezeket. Saját magunknak tettük nehézzé a meccset. Telt az idő és ez egyre inkább a mezőkövesdieket erősítette, mert gondolom a döntetlennel elégedettek lettek volna. Mi viszont győzni szerettünk volna, és egy szép támadás végén sikerült megszerezni a mindent eldöntő gólt. Fontos a csapat számára, hogy két meccsből hat pontja van. Készülünk a következő mérkőzésre, amely a Diósgyőr ellen lesz, és szintén szeretnénk megnyerni.”
Véber György (Mezőkövesd): „Azt gondoltam, ha a huszadik percig kihúzzuk kapott gól nélkül, akkor megfordul a mérkőzés. Ez általában nem marad büntetlenül. Az ivószünet után egalizálódott a játék, a második félidőben pedig szerintem már teljesen egyenrangú küzdelem folyt. Tetszett a csapatom hozzáállása. Sajnos a vége előtt tíz perccel egy megpattanó lövéssel elveszítettük a találkozót. A Loki elmondhatja magáról, hogy vérverejtékkel győzött le minket, és ez sokkal jobb érzés, mint múlt héten, amikor a hatvanadik percig mi uraltuk a meccset, aztán hármat kaptunk.”