Foci

Nyílt levelet írt az Újpest: ellenzik a regisztrációt

Újpest FC (Újpest FC)
Újpest FC (Újpest FC)

A lila-fehér labdarúgócsapat vezetői szerint a szurkolói regisztráció miatt kevesebb a néző a lelátón, ez pedig nem jó senkinek.

Nem nyugszik az Újpest vezetősége, amely már korábban is ellenezte, hogy csak szurkolói kártyával lehessen meccsre járni Magyarországon.

Pedig az MLSZ bevezette az új rendszert, igaz, még nem mindegyik együttes alkalmazta az elmúlt szezonban a regisztrációt. A lila-fehérek viszont igen, és úgy gondolják, emiatt voltak kevesebben a lelátón.

Most egy elkeseredett próbálkozást tesznek, nyílt levéllel fordultak a klubvezetőkhöz, amelyben azt kérik, közösen lépjenek fel azért, hogy eltöröljék az új szabályozást.

Korábban éppen a regisztrációval kapcsolatban jelentek meg olyan hírek, hogy a Bozsik-stadionban Puskás Ferencek, Bozsik Józsefek és Détári Lajosok tucatjai ültek a lelátón, hiszen ott az adatok hitelességét nem ellenőrizték le.

AZ Újpest nyílt levele:

Tisztelt Sportvezető!

Az elmúlt idényben klubunk aggódva figyelte, ahogyan nem csak Újpesten, hanem más csapatoknál is csökkent a nézőszám és egyre kevesebben szurkolnak kedvenceiknek a stadionokban.

A 2013. július első napján hatályba lépett 2011. évi CIV. törvény 16. paragrafusa alapján az előttünk álló szezon kezdetekor már egy magyar csapat sem rendezhet kiemelt, vagy fokozott biztonságú mérkőzést a résztvevők egyedi azonosítására alkalmas biztonsági beléptetési és ellenőrző rendszer nélkül, amely csapat pedig már rendelkezik beléptető rendszerrel, annak azt alkalmaznia is kell ezeken a találkozókon.

A fent említett paragrafus szerint az alkalmazott beléptető rendszerrel kizárólag névre szóló jegyeket, illetve bérleteket lehet kiadni, így az első hazai bajnoki mérkőzéseken szembesülünk majd mindannyian azzal, hogy ez valójában milyen hatással lesz szurkolóinkra, a nézőszámra és a hangulatra. Ahogy feltételezhetően Önök is, úgy az Újpest FC is üdvözöl minden infrastrukturális fejlesztést, amely előremozdíthatja a magyar labdarúgás fejlődését.

Mindannyiunknak, valamint a Szövetségnek is az a célja, hogy teltházas, remek hangulatú mérkőzések legyenek a magyar stadionokban, ehhez pedig egyértelmű, hogy meg kell teremteni a megfelelő környezetet is.

Ugyanakkor nem gondoljuk, hogy a szurkolói regisztráció bevezetése lenne ehhez a helyes út. Közös érdekünk, hogy a mérkőzéseinken résztvevő szurkolók elégedetten, azzal az érzéssel távozzanak stadionjainkból, hogy legközelebb is a helyszínen szurkolnak majd a csapatnak, ezt az érzést pedig aligha segíti elő, ha minden előzetes ok nélkül előbb a jegypénztáraknál, majd a beléptető kapuknál kell igazolnia magát még a legkisebb gyermekeknek is.

Az Újpest FC a korábbi években is több fórumon jelezte (pl. az Újpest FC Elnökének a Magyar Labdarúgó Szövetség Elnökéhez írt levelében), hogy ellenzi a szurkolói regisztráció bevezetését.

Többek között az alábbi aggályok merültek fel a szurkolói regisztráció bevezetésével kapcsolatban:

A legtöbb emberben rossz érzést kelt az, hogy adatokat kell megadnia ahhoz, hogy egy közösségi eseményen részt vegyen, és már rossz érzésekkel érkezik a stadionba. Amikor szurkolóink arról döntenek, hogy érdemes-e személyesen kilátogatni a mérkőzéseinkre, ez a negatív érzés sajnos egyértelműen az otthonmaradás mellett szólhat majd.

A beléptetés, a jegyvásárlás ideje jelentősen megnövekszik ezáltal, amely nem a modern kiszolgálás irányába mutat.

A sportszervezetek alapvető érdeke az, hogy minél több néző legyen a rendezvényeiken, és a nézők minél egyszerűbben, gyorsabban hozzájuthassanak a belépőjegyekhez.

Tisztelettel arra kérem Önöket, hogy amennyiben az Ön sportszervezete szerint sincs szükség Magyarországon a szurkolói regisztráció intézményére, 2013. július 15. napjáig vegye fel az általam képviselt sportszervezettel a kapcsolatot és kérésünket közösen terjesszük fel az MLSZ elnöksége felé, bízva abban, hogy együttes fellépésünk eredményesebb lehet majd.

Sportbaráti üdvözlettel:

dr. Gyarmati Eszter
Ügyvezető igazgató
Újpest FC Kft.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik