Foci

“Zidane készen áll, hogy a Real Madrid edzője legyen”

zinedine zidane (zinedine zidane, )
zinedine zidane (zinedine zidane, )

Roberto Carlos szerint egykori csapattársa, Zinedine Zidane lenne az ideális edző a Blancók számára.

Jose Mourinho távozása után a legfőbb kérdés a Real Madrid házatáján, hogy ki lesz a gárda következő trénere. Korábban Carlo Ancelottit találta a legesélyesebbnek a nemzetközi sajtó, majd Jupp Heynckest, ám a Bayern BL-győztes edzője azt nyilatkozta, pihenésre van szüksége, így az ő nevét lehúzhatjuk a listáról.

Többen azt jósolják, hogy a Swansea mestere, Michael Laudrup lehet a befutó, és ez nem is elképzelhetetlen, már csak azért sem, mert 1994-1996 között két szezont lehúzott a spanyol fővárosban játékosként, míg mások szerint Zinedine Zidane, vagy Raúl lesz a madridiak új vezetőedzője.

Robert Carlos is az ő táborukat erősíti, ugyanis a brazil védő szerint, akit nemrég neveztek ki a Sivasspor trénerének, a francia középpályás készen áll arra, hogy a Real dirigálja.

A bekk további úgy látja, Zidane ideális választás lenne a királyi alakulat számára, a nyugalmát, az intelligenciáját és az eredményeit figyelembe véve.

“A nyugalmával mindent elérne, ő fantasztikus választás lenne a Real Madrid számára. Ő lehet az ideális edző a csapatnak” – mondta Roberto Carlos.

“Ancelotti nagyszerű edző, de van egy probléma: az alkalmazkodás. A Real Madridhoz nem érkezhetsz meg úgy, hogy egyik napról a másikra meggyőzöd az embereket, a klub filozófiáját kell beépíteni a játékba, valamint a játékosoknak is rá kell hangolódniuk. Az új edzőnek, mindegy, hogy Ancelotti lesz az, vagy nem, tudnia kell, hogy a Realnál nem könnyű a munka. Mindig nyerni kell, mindegy, hogy a Primera Divisionban, a Bajnokok Ligájában vagy a Király kupában szerepelsz.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik