Foci

Meccs nélkül lett bajnok a Barcelona

real madrid (real madrid, )
real madrid (real madrid, )

A Real Madrid szombat este nem tudta legyőzni az Espanyolt, így a Barcelona lett a bajnok.

Igaz már hetekkel ezelőtt eldőlni látszott az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid pocsék szezonkezdése miatt tetemes előnyt focizott össze a katalán klub, így csak az volt a kérdés, mikor jelenhető ki 100 százalékkal, hogy a Barca begyűjti 22. bajnoki címét is. Most.

A Blancók ugyanis egy másik barcelonai csapat otthonában szerepeltek a 36.fordulóban: az Espanyol fogadta Ronaldóékat.

Azonban a fehérmezesek bármennyire hajtottak, csak egy döntetlenre futotta erejükből, hiszen előbb Stuani szerzett vezetést a hazaiaknak, majd a második felvonásban Higuain talált be.

Az Espanyol a hajrára megfogyatkozott, Sanchezt a 90. percben kiállította a játékvezető, de a vendégek nem tudtak újabb találatott szerezni.

A döntetlen azt jelenti, hogy két fordulóval a bajnokság vége előtt 7 pont a Barcelona előnye úgy, hogy Messiéknek még négy meccsük van hátra az idényből, tehát akár 100 pontot is begyűjthetnek.

Eredmény – Primera Division, 36. forduló

Espanyol – Real Madrid 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Stuani (23.) illetve Higuain (58.)
Piros lap: Sanchez (90.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik