Mivel szombaton kora délután a Debrecen csak egy pontot tudott begyűjteni a Diósgyőr otthonában, így a Budapest Honvéd esetleges győzelmével megelőzte volna a Lokit a tabellán.
Egyrészt ezért, másrészt azért rohamozták meg a hazaiak a kezdés után a Pápa kapuját, mert a vendégek semmit sem tudtak kezdeni a labdával. A pápaiak legjobbja épp ezért a jól védő Szűcs Lajos volt, de a 45. percben ő is tehetetlen volt: Délczeg büntetőből szerzett vezetést a Honvédnak.
A fordulás után is többször került helyzetbe a fővárosi alakulat, ennek pedig még egy találat lett a gyümölcse, hiszen Vécsei szépen készítette le sarokkal a labdát Nagy Gergőnek, ő pedig szépen a hálóba helyezte a labdát (0-2).