Foci

Sarkazós góllal nyert az Újpest

újpest fc (újpest fc, )
újpest fc (újpest fc, )

Az Újpest hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kaposvárt. Dusan Vasiljevic sarokkal szerzett gólt.

Vasiljevic remekül látta meg a lehetőséget
Fotó: MTI

Sem az Újpest, sem a Kaposvár nem szerepel túl acélosan az idei szezonban, hiszen a lilák a 11. helyen állnak, a zöld-fehérek pedig pont előttük, igaz az előző fordulóban mindkét alakulat nyerni tudott: az Újpest a Loki, a Kaposvár a Pápa ellen.

A találkozó előtt Gyurta Dánielt és Kozák Danutát köszöntötték a Szusza Ferenc Stadionban Újpestre igazolásuk miatt, valamint Dunai Antalt is köszöntötte a klub, születésnapja alkalmából. Az ünnepélyes kezdés után a meccs már nem volt ilyen látványos, alig akadt helyzet.

Az első komoly ziccert viszont gólra is váltottak a hazaiak, a 33. percben Kabát szabadrúgása Vasiljevichez került, ő pedig sarokkal húzta a labdát a hálóba.

A fordulás után sem változott a játék képe, hiszen a kapuk szinte alig forogtak veszélyben. A gólhoz a hazaiak álltak közelebb, de előbb Hajduch hárította Stanisavljevic fejesét, majd Kabát lőtt kapufát, így maradt az 1-0, amivel az Újpest a 8. helyre lépett előre.

Eredmény – OTP Bank Liga, 21. forduló

Újpest FC – Kaposvári Rákóczi 1-0 (1-0)
Gólszerző: Vasiljevic (33.)

Újpest: Balajcza – Szélesi, Vermes, Antón, Iandoli – Simon K., Vasiljevic, Christ (Remili, 71.), Balogh B. – Kabát, Bruno Moraes (Stanisavljevic, 58.) Vezetőedző: Marc Leliévre

Kaposvár: Hajduch – Okuka, Bank, Kovács O., Jánvári (Vrucina, 74.) – Safaric, Pedro – Pavlovic (Thian, 86.), Horváth T. (Waltner, 68.), Balázs – Oláh Vezetőedző: Prukner László.

Sárga lap: Vasiljevic (38.), Kabát (83.) illetve Safaric (32.), Okuka (70.), Oláh (74.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik