ferencváros (ferencváros, ftc, somalia, )
Foci sport

Moniz: A magyar foci ünnepe volt a derbi

A zöld-fehérek boldogan, a lila-fehérek dühösen és szomorúan vették tudomásul a 212. derbi végeredményét.

A Ferencváros Somalia 42. és Cukic 93. percben szerzett találatával (Kabát gólja ellenében) 2-1-re legyőzte az Újpestet az Albert Flórián Stadion búcsúmeccsén.

Legalábbis most úgy tűnik, hogy a közbeszerzési eljárás hiánya ellenére nem rendeznek több bajnokit az Üllői úti stadionban. Igaz, erre mérget ne vegyünk, hiszen a Puskás Ferenc Stadiont is elbúcsúztattuk már két alkalommal is, és azóta is ott játszik a válogatott, sőt, a Fradi is ott játszhat, ha éppen mégis elkezdik bontani jelenlegi otthonukat.

A vasárnapi derbit 17 ezer néző előtt rendezték, és ugyan felvezette a meccset a szokásos utcai balhésorozat, a találkozón igazán nagy baj nem történt. Ennek ellenére olyan aktusok is megestek a stadionban (a szögletzászlónál mindkét fél játékosait dobálták, pirotechnikai eszközök is robbantak), amelyek a szabályok szerint milliós büntetéssel “kecsegtetnek” mindkét klub számára – feltéve, ha a szabályt érvényesíti az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Ami a meccset illeti: a Ferencváros jóval több helyzetet dolgozott ki, így a győzelme megérdemelt, de meg lehet érteni az újpesti szomorúságot is, ugyanis a liláknak volt tartása a Paks elleni 0-6 után.

Ricardo Moniz, a Ferencváros szakvezetője a találkozó után elmondta, nem volt még része ilyen atmoszférában.

Videó – az a bizonyos atomszféra:

A tréner szerint lényegében egy védővel játszott a csapata. Sváb mellett a többiek támadó felfogásúak, elég csak a jobbhátvédként szerepeltetett Somaliára gondolni.

A szakvezető szerint – és ez valóban így látszott – a csereként beálló Leonardo negyedóra alatt bemutatta, hogy más kávéházból érkezett, értéke lehet az NB I.-nek. Moniz szerint a Fradinak helyen van a nemzetközi porondon, és a továbbiakban is az lesz a cél, hogy ezt elérje a csapat.

Marc Leliévre, az Újpest szakvezetője, akit Jos Daerden távozása után ideiglenesen neveztek ki a csapat élére, nagyon dühös volt a meccs után.

Hihetetlennek nevezte a lefújás után azonnal, és később is, hogy egy profi csapat olyan gólt kaphat, mint Cukic bombája. Való igaz, az egész meccsen remeklő Iandoli nagyon rossz helyre fejelte a labdát a 93. percben, a szerb ex-kecskeméti kedvenc pedig büntetett.

A lila-fehérek mestere szerint az Újpest együtt volt, szervezetten játszott, és Jova bravúrja is kellett ahhoz, hogy Vasiljevic fejese után ne vezessen a csapata.

“Együtt veszítünk, és együtt nyerünk” – mondta Leliévre, utalva arra, hogy nem akarja egy ember nyakába varrni a fájó vereséget, és az eredmény ellenére büszke a csapatra.

A Ferencvárosnak azért volt fontos a győzelem, mert a dobogós helyekért küzdő Videoton, Debrecen, Honvéd, MTK nlgyes mindegyike megnyerte soros bajnokiját.

Videó – a találkozó összefoglalója:

Videó – a meccs utáni villámértékelés:

Eredmény – OTP Bank Liga, 19. forduló:

Ferencváros – Újpest 2-1 (1-0)

Üllői út, 16 500 néző, vezette: Solymosi Péter

Ferencváros: Jova – Somalia, Besic, Gyömbér, Józsi – Sváb, Aborah (Klein, 59.) – Jenner, Cukic (Hakola, 93.), Martinus (Leonardo, 78.) – Böde. Vezetőedző: Ricardo Moniz

Újpest: Balajcza – Vermes, Szélesi, Mihajlovic, Iandoli – Balogh B., Vasziljevic – Simon K., Kabát, Christ – Moraes (Lázár, 75.). Vezetőedző: Marc Leluivre

Gólszerzők: Somalia (42.), Cukic (92.), illetve Kabát (51.)

Sárga lap: Christ (45.), Kabát (47.)

Piros lap:

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.