Foci

Garami József: Fájdalmas ez a vereség

A korrekorder tréner szerint az MTK egy pontot megérdemelt volna az OTP Bank Liga tavaszi szezonnyitóján Pécsen.

Elkezdődött a magyar labdarúgó NB I. tavaszi szezonja, egészen pontosan folytatódott, hiszen az ősszel már két fordulót letudtak a csapatok a tavaszi bajnokságból.

Az első meccsen a Pécsi MFC-Mathias első félidei jó játékának köszönhetően 2-1-re verte a második helyen álló MTK-t, így rögtön előre is ugrott három helyet a tabellán.

Az MTK szakmai igazgatója, Garami József, aki Ilovszky Rudolfot megelőzve minden idők legidősebb NB I.-es trénere lett a maga 73 évével és 204 napjával, azt mondja, fájó volt a pénteki vereség.

“Elégedett voltam a csapat játékával, ám sajnos kaptunk a meccs elején két gólt úgy, hogy az ellenfélnek nem volt helyzete. A mi oldalunkon több helyzet is adódott, ezeket azonban kihagytuk, és néhány téves játékvezetői ítélet is közrejátszott a vereségünkben.”

“Úgy érzem, hogy mezőnyben jól futballoztunk, az iram, a hajtás miatt mindkét csapatot lehet dicsérni, a csatároknak azonban a folytatásban jobban ki kell használniuk az adódó lehetőségeket. A csapat jól bírta a tempót, megérdemeltünk volna egy, de akár három pontot is. Fájdalmas ez a vereség” – mondta a csapat hivatalos weboldalának a mester.

Videó – a találkozó összefoglalója:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik