Foci

Mourinho: Nem fogok semmit mondani

A Real Madrid vezetőedzője nem kívánja kommentálni az egyik vezető spanyol sportlap értesülését, miszerint a szezon végén továbbáll.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Marca című lap hétfői számában azt írja, a portugál tréner a bajnokság végén távozik a királyi gárdától. Hogy hová megy, még nem tudni.

Természetesen délután José Mourinho kénytelen volt reagálni az elhangzottakra. Határozottan mondott véleményt az ügyben, és annak kapcsán is, miszerint megromlott volna a kapcsolata Florentino Pérez klubelnökkel.

„Sem én, sem az elnök nem fogunk beszélni erről a kérdésről. Az én jövőm a holnapról szól, amikor is a 101. BL-találkozómon ülök majd a kispadon” – így a Special One.

S hogy milyen a viszonya Pérezzel?

„Kérdezzék meg őt. Nem fogom önöknek elmondani azt, mit beszélek az elnökkel. Jó a kapcsolatom vele, de ezt már korábban is említettem, nem változott semmi. Nem vagyok hajlandó felülni a kommentároknak” – mondta Mourinho.

A Real jelenleg a 3. a spanyol bajnokságban, 11 pontos a hátránya a Barcelonával szemben. José Mourinho kupát és bajnokságot is nyert a csapattal, egyedül a BL-trófea hiányzik.

Az Alcoyano elleni kupameccsen ezzel együtt kifütyülték Mourinhót, aki állítólag Casillasszal és Ramosszal sincs valami jó viszonyban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik