Foci

A Vidi és a Fradi is győztesen zárná az évet

ricardo moniz (ricardo moniz, )
ricardo moniz (ricardo moniz, )

Vasárnap két mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Ligában: a Videoton az Újpestet, a Ferencváros a Pécset fogadja.

Elérkezett az utolsó játéknap a 2012-es magyar bajnoki évből, a csapatok márciusig téli pihenőre vonulnak. Természetesen mindenki szépen szeretné búcsúztatni az esztendőt, azonban a vasárnap pályára lépő együttesek közül maximum csak kettő gazdagodhat három ponttal.

Délután Székesfehérváron a Videoton az Újpestet fogadja, a két együttes pedig általában kiegyenlített mérkőzéseket szokott játszani. A hazaiak egy fájó pápai vereség után, valamint egy sorsdöntő Európa Liga-mérkőzés előtt állnak, ám Torghelle Sándor szavai árulkodóak: otthon kell tartani a három pontot.

„Az érezhető, hogy ellenünk minden csapat kettőzött erővel játszik a bajnokságban, biztos, hogy az Újpest is mindent megtesz azért, hogy visszavágjon nekünk a második fordulóban elszenvedett hazai vereségükért. Biztos, hogy kemény, küzdelmes meccs lesz, az újpesti játékosok keményen bele fognak menni a párharcokba, erre készülünk, de ugyanez igaz ránk is. A legfontosabb számunkra az, hogy megnyerjük a meccset, és ezért mindent meg is teszünk a pályán” – mondta a támadó a vidi.hu-nak.

Jos Daerden, az Újpest vezetőedzőnek dolgát sérülés (Bruno Moraes) és eltiltás is (Dusan Vasiljevic) is nehezíti, ennek ellenére a győzelemben bízik.

„Természetesen kemény mérkőzésre számítunk, hiszen a hazaiaknak gyakorlatilag kötelező nyerniük, ha még versenybe szeretnének maradni a bajnoki címért folyó harcban, azonban nekünk is remek keretünk van. Mindenképpen izgalmasnak ígérkezik az év utolsó bajnoki mérkőzése. Egy ilyen szoros mérkőzést egy-egy hiba is eldönthet. Akár az is elég lehet, ha valamelyik csapat egyszer túlzottan kinyílik, a másik pedig kihasználja ezt a lehetőséget. Bízom benne, hogy mi teszünk majd így.” (vidi.hu)

Videoton – Újpest FC, 16 óra 30 perc (Tv: m1)
Székesfehérvár, Vezeti: Kassai Viktor

A Ferencváros és a Pécs is nagyot ugrana előre a tabellán egy esetleges győzelemmel, így az Üllői úton is kiélezett mérkőzésre van kilátás. A hazaiak vezetőedzője, Ricardo Moniz a fradi.hu kamerája előtt elárulta, arra számítanak, hogy a Mecsekaljai legénység is főleg a védekezésre fog koncentrálni az Albert Stadionban. A holland tréner szerint nagyon fontos, hogy a Fradi ne kapjon gólt, illetve a három pont megszerzésében bízik annak érdekében, hogy megmaradjon a reális esélye a zöld-fehéreknek a dobogó megszerzésére. Épp ezért támadófocit vár övéitől.

„Minden mérkőzésre úgy készülünk, hogy megnyerjük azt. A játékosaim ezen a héten is jól dolgoztak. A legjobb tudásunk szerint felkészültünk az ellenfélből, azon leszünk, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el a Ferencváros ellen” – mondta Supka Attila a pmfc.hu-nak.

Ferencvárosi TC – PMFC-Matias, 18 óra 30 perc (Tv: Sport2)
Albert Stadion, Vezeti: Farkas Ádám

Ajánlott videó

Olvasói sztorik